Emeletes gyerekágyról mi a véleményetek? Tapasztalat?
Emeletes vagy galéria?
(Egy gyerek alul, egy felül vagy csak egy felül?)
Hány éves gyereknek?
A fiamnak galéria ágya van, még nem volt 4 éves mikor megvettük neki.
Éjjel, ha hallottam, hogy forgolódik, mindig ugrottam, nem esik-e le éppen. Van leesésgátlója, de féltem, ha álmodik valamit, egyszer csak nekiindul. Szerencsére nem volt semmi baj... Azóta nyugodtabban is alszik, mert kivették a manduláját. Szóval most 5 éves, és talán azt mondanám, hogy már való neki.
ahány ismerősöm emeletes ágyat vett, az mind lebeszélt. én is gondolkodtam rajta.
előszöris könnyebb leesni, nem csak alváskor, hanem játék hevében is. másodszor 2 különálló ágyat könnyebb késöbb elpakolni, ha külön akarod őket rakni.
Nekünk akkor volt emeletes gyerekágyunk, mikor kisebb lakásban laktunk, nem fért volna el 2 gyerekágy egymás mellett...
A gyerekek imádták, elég magas pereme van, arról nem lehet leesni!
A miénknek úgy volt megoldva a szerkezete, hogy le lehetett emelni a felső ágyat és önállóan is lehetett volna használni, ha lett volna helyünk...
A baj nem is ez volt vele, hanem használatban azért nem szerettem, mert a felső ágyon alvó gyereket nem lehet úgy átölelgetni, megpuszilni, betakargatni, mintha lenn feküdne!
Egy beteg gyereket képtelenség úgy ápolni, hogy egy létrán kell nyújtózkodni hozzá!!!
Szerencsére hamarosan nagyobb lakásba költöztünk, ahol tágas saját szobákat kaptak gyerekek, tágas nagy ágyakkal...
Szóval, ha van elég helyetek a gyerekszobában, akkor mindenképpen külön ágyakat vegyetek a gyerekeknek!
Én kb. 2-3 éves koromban leestem az em. ágyról napközben. A hibát anyám követte el, ugyanis ő rakott fel a nővéremmel együtt (az ő ágya volt), hogy amíg ő takarítja a lakást, addig mi ott fent játsszunk. A nővérem, amikor megunta, lemászott és elment valahová, én meg, mivel mindenben utánoztam, mentem volna utána, csak hát "repültem". Szerencsére egy sebbel a hátamon megúsztam (ráestem egy felforgatott kisszékre).
Szerintem ha egy gyerek egyedül tud fel-le mászni megbízhatóan, akkor már alhat fent, a kisebbekre meg figyelni kell (vagy napközben levenni a létrát), hogy felügyelet nélkül ne használják.
Ha a lányaimnak kevés lesz a hely a szobájukban, én vennék mindennek ellenére, mert másoknál látom, hogy milyen jó.
Én a saját tapasztalatomat írom le. Öcsémmel gyerekkorunkban volt emeletes ágyunk. Én olyan 8 éves lehettem mikor megkaptuk, aztán öcsém később kiköltözött másik szobába, nekem egyedül is sokáig az volt meg, mert imádtam. 15 évesen kaptam másikat. Nagyon szerettem fent aludni, csak jó emlékeim vannak róla. Olyan kis kuckós az egész, napközben is imádtam ott rajzolni, tanulni, zenét hallgatni,olvasni.
Biztos szeretnék a tieid is.
Én is imádtam fent aludni, bár én csak 14 évesen jutottam ilyen lehetőséghez, a koleszban :)
Ha lesz kistesó nálunk is biztosan emeletes ágy lesz, mivel más nem férne el.
Köszi a válaszokat, illetve a vegyes tapasztalatokat.Nálunk nagy a szoba, elférne két ágy is, csak az emeleteságy olyan szimpi volt.
Most elgondolkodom, nem tudom mit tegyek/vegyek.:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!