Terhességet tervező nők. Valakinek lenne kedve beszélgetni?
Szeretnék olyanokkal beszélgetni akik tervezik a babát. Minden érdekel, hány évesek vagytok, te mondtad előbb hogy legyen baba vagy a párod, mióta vagytok együtt, szedsz-e már most vitamint, tervezed a babaszobát, gyereknevet, szóval minden :) Írjatok :)
25/N
Mi például pontosan ezt tervezzük jelenleg :) Igaz, próbálkozni csak nyáron kezdünk majd. Fú, hogy ki mondta előbb, azt meg nem tudom mondani pontosan, mert sokszor emlegettük már a kapcsolatunk elején is, hogy majd legyen, de talán én voltam az első, aki a közeljövőbe helyezte a dolgot.
Vitamint még nem szedek, a nyár még kicsit odébb van, de majd tervezem, hogy elkezdem szedni május körül.
Nagyon előrepörgetném már az időt, de még az egyetemet szeretném mindenképpen befejezni, szakdogámat megírni, államvizsga, stb., és csak utána kezdünk hozzá a próbálkozásnak - már csak azért is, mert így lesz elegendő munkaviszonyom (+ a suli miatti 180 nap) a két év GYED-hez. Ebbe kicsit bele voltam kavarodva eleinte, pedig van már egy nagy (6 éves) fiam (ő nem közös gyerekünk, de együtt neveljük), csak amikor ő született, nem tanultam nappalin, csak dolgoztam, úgyhogy ott nem volt kérdéses a GYED.
Amúgy 26 évesek vagyunk mindketten, én tavasszal leszek 27, szóval ha nyáron összejön a baba, akkor 28 leszek, mire megszületik (erre nem szeretek gondolni, mostanság kicsit kezd idegesíteni a korom :D ).
A lehetséges neveket már nagyon régen kiválasztottuk, amikor még tényleg csak igazán távlati terv volt a gyerekvállalás nálunk, de maradtak az akkor kiválasztott nevek :)
Na, most más nem jut eszembe, de ha van kedved, írhatsz privátban is, úgy szerintem egyszerűbb beszélgetni.
Te/ti is mostanában terveztek babát? Mikorra nagyjából? Kérdező, mesélj te is :)
De jó :) Drukkolok nektek :)
Nálunk igazából én mondtam hogy nagyon szeretnék babát. Én majd csak nyáron leszek 25 :) Párom 1 évvel fiatalabb mint én, és ő azt mondta kicsit fél. De megbeszéltük a dolgokat és igazából azt mondta a felelősségtől fél, de amúgy szeretne babát. Tehát én még hezitálok hogy mi legyen ,mert én éjjel-nappal ezzel a gondolattal kelek, hogy anyuka szeretnék lenni, de nem akarom a páromra ráerőszakolni. Mondjuk azt mondta próbálkozzunk pár hónap múlva, de félek hogy vajon ezt szívből mondta-e.
Én alapból szedek vitamint, de kifejezetten terhes vitamint még nem. Nevekről már beszéltünk, de a fiú névben nincs egyetértés közöttünk :D. Mindketten dolgozunk és albérletben élük. Mondjuk én ezt nem gondolom hátránynak, szerencsére párom se :)
Mi is albérletben lakunk :))) Jó ez így, szerintem sem hátrány. És nálunk is a párom a fiatalabb, igaz, csak fél évvel :D
Jaj, akartam volna hosszabban is írni, csak közben főzök, be kell látnom, ez így nem megy, de majd még jövök :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!