A férfiak hogyan dolgozzák fel egy baba elvesztését (pl. missed ab után)?

Nekem sajnos több élményem volt ezzel kapcsolatban.

Sajnos a férfiakat nem érinti meg. Nem úgy élik meg mint egy nő. De erről nem tehetnek. Nyilván vannak kivételek.

Magát a terhességet sem úgy élik meg mint egy nő.

Ha kell szívesen levelezek veled erről.

szia,

Na, nálunk pont fordítva volt. Mikor az orvos szombat reggel kozolte, hogy mi a helyzet, sírva jottunk ki a rendelőből. Én nagyon ideges voltam, miután kisírtam magam, felmentem az emeletre és elkezdtem róni a koroket, mint valami dilis. Feljott utánam és erővel csalt le maga mellé. De ha együtt voltunk, megint mind a ketten sírni kezdtünk. Végül nekiálltam valaminek - már nem emlékszem, talán kaját csináltam, vagy az udvaron járkáltam, nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy ő végül álomba sírta magát, aludt egészen délutánig. Mikor felébredt, megint sírni kezdett. Tudod, nagyon nehéz volt az a nap. Utálom, ha sír, mert annyira gyámoltalannak látom őt, hogy én is sírni kezdek, annyira megsajnálom. Szegénynek csak tetézte a fájdalmát, hogy két nap múlva, hétfőn engem kikapartak, s míg benn voltam a kórházban, a kutyusunk, aki a valóságos gyermeke volt, 4 napos korától nevelte, tanította, versenyre hordta, 11 évig élt vele... Szóval a kutyus nagyon beteg lett. Mikor a párom a kórházból mellőlem eljott, a kutya mellett virrasztott. Másnap, kedden bevitte a kutyaklinikára, mikor engem délben hazavitt, utána ment a klinikára a kutyához. Délután 5 óra korül sírva telefonált, hogy a kutyusunk elpusztult. Annyira sajnáltam, hogy most is konnyes lesz a szemem, ha eszembe jut. Az ő kedvéért azon a hétvégén nekem kellett erősnek lennem. Kedd este 38 fokos lázzal együtt temettük el a kutyát anyósomék kertjében... Azon a helyen, ahova tettük, éjjel két óráig égett a gyertya, anyósomék látták az ablakból.

Utána később majd anyósom mesélte nekem, hogy a párom mennyire büszke volt rám, hogy ilyen bátran vészeltem át ezt a pokoli időszakot.

Most 31 hetes kismami vagyok, és nagyon szeretjük egymást

Sziasztok!

Akkor úgy látom attól függ, hogy mennyire szeretnek minket, annyira érzik át velünk sajnos.

Nekem múlt héten volt a műtét.

Anyám örült, hogy nem történt bajom, hogy az iker Babáim közül az egyik elhaltan bennem volt 1 hetet, mert senki nem akarta megmenteni az akkor még élőt.

Párom elsőre nem hitte el úgy, mint én sem, hogy már nem dobog az egyik szivecskéje és a HCG szintem 2 élő 12 hetes Babát mutatott.

3 évig próbálkoztunk mire összejött és képes volt azt hozzám vágni, hogy az Ő Családjukban nem volt se iker, se elhalt terhesség, így az sem biztos, hogy Tőle volt.

Most meg azzal vigasztal, amíg nem tartjuk a kezünkben addig semmi sem biztos, addig szinte csak sperma.

Kitartást a legnehezebb időkre: Anita