Vajon csak a hormonok "beszélnek" belőlem vagy nagy gond van?

Sürgősen fordulj pszichológushoz!

Amúgy ha a meglévő gyerekedet sem "akarod", akkor miért vállaltál még egyet? Mert szerintem ezek a dolgok, amiket leírtál, már korábban is biztos jelentkeztek, vagy legalább is benned voltak.

Az is lehet, hogy nem élted ki magad a gyerekvállalás előtt és ez most jön ki rajtad. Milyen volt az életed, mielőtt összejöttél volna a pároddal? Jártál eleget szórakozni, éltél egyáltalán?

Mindenkinek vannak rossz napjai, de amit te érzel, az nem 1-2 rossz nap, hanem sokkal több annál.

Tényleg keress fel egy pszichológust, mert ha megszületik a másik baba is, csak még rosszabb lesz a helyzet!

"Mindent megadok neki, amire tenyleg szüksége vann, sot kicsit többet is."

SEMMIT (!) nem adsz meg neki addig, amíg nyűgnek érzed a nyakadon és látni sem akarod. Semmi sem pótolja az anyai szeretetet. Az, hogy menekülsz otthonról, és ahogy mesélsz róla, lelki segítségért kiált! MOST! Amíg még nem késő, és egy másik gyereknek sem lesz igazi anyukája! És ne hidd, hogy nem érzi meg, amit itt leírtál. Megérzi, tudja, ezért is ragaszkodik hozzád! Keress fel szaksegítséget, és tedd helyre az életed, mert elindultál egy lejtőn, amin sürgősen meg kell állnod!

Én szerintem értem mire gondolsz, külső körülményeket tekintve nagyon hasonló helyzetben vagyunk. Nekem kettő lesz az idősebb és januárra várom a másodikat. Tervezett, vágyott baba mindkettő, a fiam október óta heti 2-3 délelőttöt van magánbölcsiben, én tanulok. Ha nem jött volna ilyen hamar össze a kistesó, akkor szeptembertől dolgoznék, de így nem volt értelme erre a pár hónapra visszamenni.

Amióta ennyi szabadidőm van (bár ezt tanulással töltöm), nekem is nehezebb. Nem igazán találom az egyensúlyt, mert egyszerűen élvezem, hogy másra is van agyam, energiám és kicsit olyan, mint akinek a kisujját nyújtják, akkor rákap és rögtön az egész karja kell neki. Azon veszem észre magam, hogy azokon a napokon, amikor egész nap együtt vagyunk, kicsit pánikolok, hogy hajaj, hogy fogjuk kitölteni az időt?

Amúgyis az a típus vagyok, akit egyszerűen nem elégít ki egyszerre egy dolog, nekem sokfelől kell impulzus, hogy igazán jól érezzem magam. Azaz akármennyire szerelmes is voltam, sosem volt elég, hogy csak heteken át szerelmes legyek és ne legyen más az életemben (mármint nem más ember, hanem más elfoglaltság), akármennyire imádtam a munkámat, nem bírtam volna csak és kizárólag mindent feláldozva a karriernek élni, akármennyire kikapcsol pl az olvasás, nem tudnék heteken át csak olvasni és akármennyire szeretem a barátaimat és vagyok társasági ember, nem tudnék csak ennyitől boldog lenni.

Én azt érzem, hogy az itthon töltött idő leszorított, lekorlátozott, ez természetes volt, de most, hogy kissé másfelé is tekintek, most érzem igazán, hogy mennyire és mi minden hiányzott úgyis, hogy ez nem tudatosult bennem eddig.

Nálunk szerencsére nem ennyire kiélezett a helyzet, én élvezem a fiammal töltött időt, minden nap amikor 3 órára beadom a bölcsibe és elválunk az ajtóban, kicsit belehalok, de emellett igenis érzem, hogy felbukkant bennem a vágy, hogy többet és mást is szeretnék.

De én ettől őszintén szólva nem ijedtem meg, hanem sokat pörgetem azon az agyam, hogy a kicsi megszületése után mit és hogyan csináljak máshogy, hogy kicsit több területem maradjon és ne szűküljek úgy be.

Engem például egészen megrészegít a gondolat, hogy lesz még egy gyerekünk, hogy ettől még inkább család leszünk, hogy a fiamnak testvére lesz és ez az egész annyira izgalmas lesz, új dinamikát hoz az életünkbe.:)

Egyébként amióta a fiam bölcsibe jár, ő is jobban ragaszkodik hozzám, mivel ő napközbeni alvásra is hazajön, azóta csak az ölemben alszik el este és nappal is (előtte ilyen sose volt). Nekem mondjuk ez nem teher szerencsére.

És abban bízom, hogy ahogy a férjem is nehezebben jött bele az apaságba, de ő hihetetlenül ügyesen lavíroz már munka és család közt. Hazajön a munkából és onnantól 100%-osan csak a fiunkra tud figyelni (én onnantól le is vagyok tojva, nagy az apaimádat :) ). De ez neki sem ment az elejétől kezdve, ebbe bele kellett tanulnia. Szóval én időt adok magamnak, hogy én is belejöjjek ebbe a felállásba is, aztán persze a kistesó úgyis borít mindent.

Kívánom, neked is így legyen!

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

Ezt a kérdést nem Te írtad ki véletlenül?