Kisbaba mellett meg lehet-e oldani a tanulást? Ki hogy oldja meg, és mit csinál, hogy vitelezi ki? Fősuli, tanfolyam stb...
Én annak idején nem fejeztem be a gimnáziumot, így "vén fejjel", 20 évesen iratkoztam be levelezős gimibe. Októberben szültem tavaly, tehát az első félévben nem sokat láttak az osztálytársak (kéthetente egyszer járunk be). Második félévtől már bejártam. Az eleje nehéz volt, sokszor kétségbeestem, hogy nem fogom tudni megcsinálni, de láss csodát, idén már előrehozott érettségit tettem angolból és társadalomismeretből, mindkettő 90%-kal lett ötös és még dicséretet is kaptam, mert a szóbelim mindkettőnél maximális pontszámra sikerült. Szóval tényleg mindent lehet, csak akarni kell. Ráadásul nálunk még apuka sincs. Az a lényeg, hogy soha ne add fel. Lehet, hogy az elején nehézségek lesznek, de ha belerázódsz, akkor már menni fog, ne mondd azt, hogy á, ezt így nem lehet csinálni, abbahagyom. Mert igenis, hogy mindent meg lehet csinálni. Nálam ez úgy megy, hogy amikor tanítás van (az a kétheti egy alkalom), akkor anyukám vigyáz a picurra. Ennyi az össz, amúgy amikor tanultam, akkor már mindent megoldottam egyedül is. Nekem már nagyobb a fiam, nyolc hónapos, egy idő után szépen beállt a napirendünk, délelőtt alszik egy-másfél órát, délután kettőt. Na ilyenkor szoktam nekiállni tanulni, illetve van, hogy szépen eljátszik a járókában, és olyankor is lehet egy kicsit tanulni. Meg eset, mert jófej gyerek ez, már nyolckor alszik.
Jövőre érettségizek, nyáron nyelvvizsga, aztán szeretnék egyetemre menni, de akkor már nappalira. Akkor már úgyse leszek GYED-en, a pici bölcsis lesz (amúgy is az lenne, ha dolgoznék), hát azt még nem tudom, hogy az milyen lesz, de szerencsére azóta már nem vagyok egyedülálló anyuka, nemsokára összeköltözünk a párommal, aki mindenben támogat. Szóval remélem akkor is meg tudjuk oldani majd a dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!