Anyukák ti tartjátok a kapcsolatot akik a szobatársaitok voltak előtt vagy után? Többi lent
értem ezalatt az én példámat,majdnem 3 hétig feküdtem bent szülés előtt a terhesosztályon mert beindult a szülésem,de abbamaradt valami miatt, ezért kellett maradni sokáig,
és ezalatt olyan jól összebarátkoztam 1-2 anyukával a kórteremből (egyidős terhesek is voltunk) hogy szülés után elkértük egymás címét és azóta is levelezünk beszélünk miegymás.ennek már 5 hónapja lassan.
szóval ti szoktatok gondolni a volt szobatársaitokra, mi lehet velük?
elnézést,teljesen rosszul írtam a címet:
szóval,tartjátok azokkal a kapcsolatot akik a szobatársaitok voltak szülés előtt és után?
Igen, legalábbis az egyikkel rendszeresen, a másikkal ritkábban. Szülés előtt feküdtem be, gondok miatt, akkor 2 kismamival összebarátkoztam. 5 nap különbséggel szültünk (ők ketten egy napon, én előbb 5 nappal, pedig én voltam a legkésőbbre kiírva:) de egyikünknek se kora babája van)
Most lesznek 3 évesek a gyerekek.
Én az egyik szobatársammal tartom azóta is a kapcsolatot, és tök jó látni, hogyan fejlődnek a lányaink (akik között 2 nap van). 1 hetet feküdtünk bent együtt amúgy.
Most 2,5 évesek a kislányaink.
2 hétig feküdtünk mind a ketten visszatartáson, én hamarabbra voltam kiírva. Én megszültem, őt hazaengedték ugyanazon a napon. Végül ő 1 hónappal később szült.
Már 5 évesek a fiúk, heti szinten találkozunk, ő lett a legjobb barátnőm. Nem tudom, mi lenne velem, ha őt nem ismerem meg akkor.
Akikkel pár napig voltunk 1 szobában, tőlük akkor elköszöntem és kész.
nekem is szép emlékek fűződnek azokhoz a napokhoz amikor bent "raboskodtam" tényleg csak a kismamák miatt volt elviselhetőbb a körülmény meg minden,rossz volt és nehéz volt a búcsú egy hónap után annyira összeszoktunk.
azokkal is jóba lettem akikkel csak 3 napot voltam a gyerekágyasban,azért is mert őket is ismertem terhesgondozásról..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!