Leírnátok részletes hogy nektek hogyan zajlott a szülés?

Engem 3 nappal a kiírt időpont után befektetett a doki. Jele sem volt annak, hogy a baba meg akarna születni, de ő nem szeret kockáztatni és úgy látta jobbnak, ha befekszem.

Majd 4 nap múlva, hajnal 2kor elkezdődtek a fájások. Először azt se tudtam mi bajom van, szóltam az éjszakás nővérnek, hogy szerintem fájások és 7 percenként jöttek. Azt mondta feküdjek vissza. Aztán csak fájt, és kimentem a folyosóra mászkálni, mert nem volt jó fekve, közbe még mindig nem hitte a nővér, hogy fájásaim vannak, nem is értettem. Akkor mondtam neki, hogy tényleg nagyon fáj és tegyen már CTG-re, hogy mi van. Na, akkor látta ő is, hogy tényleg erős fájások, nem szimulálok. Szerencsére a dokim volt az ügyeletes és miután szólt neki egyből leirányított a szülőszobára. Közbe hívtam a szülésznőmet, aki 10 perc múlva ott is volt. Ez már fél 5-kor volt. Hívtam a férjem is, aki nem tudom hogyan de szintén 10 perc múlva megérkezett. A doki miután megvizsgált azt mondta, hogy ez még jó darabig el fog tartani, 1 ujjnyira voltam nyitva. Na, akkor borotválás, beöntés, tusolás, mászkálás, közbe kaptam oxitocint, mert a fájások elkezdtek rendszertelenné válni, volt, hogy 10-15 percig semmi nem volt. Fél 12-kor megvizsgált a doki és kiderült, hogy a baba belekakilt a magzatvízbe, így azt mondta, hogy nem várunk tovább, mert még mindig csak 2 ujjnyira vagyok nyitva, és a pici fertőzést kaphat, így irány a műtő.

12:27-kor született meg a kislányom 3770grammal és 51 centivel. Én annyira fáradt voltam addigra, hogy simán el tudtam volna aludni a műtőasztalon, de mikor odaadták a kezembe hát le sem tudtam volna hunyni a szemem, csak néztem, olyan gyönyörűséges volt. Miután összevarrtak áttoltak egy másik szobába, jött a férjem, szegénykém ott szipogott, megfoghatta ő is és még 2 órát így voltunk hármasba. Megszenvedtem a vajúdást, végül császár lett, de nem bánom, inkább, minthogy a babának baja legyen.

Most 19 hónapos már a nagylány! :-)

Ezt csak bemásolom ide mert egyszer már leírtam valakinek, lehet hogy van benne olyan ami irreleváns, de részletesnek elég részletes szerintem :)

--

Hétfőn bementem Pestre ügyet intézni, voltam a munkahelyemen, átvettem vaterás rendelést, találkoztam volt tanárnőmmel, ilyenek. Nem volt egy laza nap.

Itthon még megvarrtam a gyerek függönyét, aztán a szokásos menetrendnek megfelelően a gyerek apja elment aludni este 10kor (reggel 6-os műszakba jár éppen), én még picit maradtam netezni a nappaliban.

Aztán egyszer csak valami mintha furcsa lett volna, na mondom már csak kimegyek a wcre megnézni mi a frász ez, úgyis fogat akarok mosni. Aztán akkor jött egy olyan jelenet, amikor megállapítottam hogy márpedig én

nem pisilek, miközben meredten néztem a magam alatt gyűlő tócsát. Este 11 óra volt, a dokim szabadságon, a párom épp aludt, és bár egész nap mindenkinek mondogattam, hogy érzésem szerint 1-2 napom van hátra, magam sem hittem, hogy tényleg.

Arra most nem térek ki, hogy a magzatvizes holmijaimat hol hagytam szét a lakásban, nem is emlékszem már igazán, de arra igen, hogy mikor felébresztettem életem párját, kétszer megkérdezte hogy ugye nem hülyéskedek (de, az ember az ilyennel szokott hülyéskedni...), aztán azt

hitte hogy be kell mennie dolgozni, csak utána kezdett tisztulni az agya. Én meg olyan reszketésbe kezdtem, csak remegtem mint a nyárfalevél, bedobtam még 1-2 utolsó cuccot a táskába, felöltöztem, és indulás.

A kórházból ilyenkor már nem küldenek haza, ha elfolyt a víz az már nem kérdéses állapot. Az ügyeletes doki megvizsgált, ami elég kellemetlen volt, aztán felraktak az NST-re (szívhang és méhösszehúzódás figyelő),

ami úgy néz ki, hogy az ember hasára rögzítenek gumiszalaggal két tappancsot, és akkor lehet hallani kihangosítva a baba szívverését, meg a kijelzőn lehet látni, hogy milyen erősségű fájásokat produkál éppen az

ember. Nálam ez utóbbi időnként felment a maximumra, de rendszertelenül, és ráadásul nem is fájt, úgyhogy előre örültem, hogy ezek szerint megúszom ennyivel, és azok közé a ritka esetek közé tartozom, akiknek ez nem is fáj. Mindeközben elfolyt a maradék víz is, és hát hogy is mondjam, nem ez volt a kisebb része. Ültem a székben és patakokban folyt alattam a magzatvíz, eláztattam mindent.

És aztán megjött a dokim, és átvittek egy vajúdós szobába, volt benne franciaágy, fürdőkád, fitness labda, meg én, aki középen állt átázott nadrágban egy zöld orvosi rongyon, és nem mert elmozdulni, mert hát ki

tudja, mennyi van még abból a vízből. Nem voltam itt sokáig, mert aztán elhangzott az ominózus mondat: "nincsenek fájásai? hát akkor csinálunk", és átvittek egy

másik szobába, ahol már nem volt kád meg franciaágy, ezeknek ugyanis infúzióval pont semmi értelmük. A labdát legalább utánam hozták, és életem értelme is jött velem, bár nem készültünk apás szülésre, sőt.

Itt bekötöttek oxitocin infúziót, ezzel még egy darabig jól elvoltunk, megpróbáltunk megegyezni a gyerek nevében, a fájások jöttek szépen sorban, még mindig nem éreztem sokmindent, jó, nem azt mondom hogy kellemes volt, de sokkal rosszabbra számítottam. Kicsit mondjuk gyanús

volt, hogy ez már egy modernebb NST gép volt, és ami eddig 90-esnek látszott az ősrégi gépen, az itt mondjuk 30-ig ment fel a 127-es skálán.

A dokim meg a szülésznő felváltva jártak be és emeltek az adagon, és akkor egyszer csak jött egy pont, amikor egy fájás közepén a kedélyes beszélgetés elakadt, mert kb leszédültem az ágyról annyira fájt.

Na innentől még volt 4,5 óra hátra, aminek az első felét a labdán töltöttem félig önkívületben, nyüszítve, miközben életem párjának a kezét szorongattam, ő meg magához képest türelmesen és lassan magyarázta, hogy levegőt beszívni, benntartani, kifújni. Két fájás közt

ájulás-alvásküszöb, néha bejött a dokim vagy a szülésznő,

egyszer-egyszer vizsgálták hogy mennyire tágulok, szerencsére jól haladt a dolog, ezért "csak" pár órába telt hogy eljussunk arra a pontra, ahol már kiküldöm a gyerek apját. Erre a részre megmondom őszintén kevéssé

emlékszem, csak annyi maradt meg hogy nagyon sokszor próbáltam kinyomni a gyereket és nagyon fájt, és a doki nagyon kiabált hogy figyeljek rá és mit csináljak máshogy. A végén hármunk közös erőlködése kellett, hogy az

átlagos méretű gyermekem megszülessen, én belülről nyomtam, a doki kívülről, a szülésznő nem tudom mit csinált, a gyerek meg jól szétszakította a gátmetszésen felül az alsó felem további részeit is, hogy ki tudjon jönni.

Ennek következtében persze annyi vért vesztettem, hogy a szülés utáni két óra pihenő, ami a szülőágyon engedélyezett, nálam egészen délutánig nyúlt, és megvolt életem első ájulása is, meg a második és a harmadik,

amikor próbáltak rávenni, hogy felkeljek (több órás eltérésekkel).

Közben az apja behozta a gyereket megmutatni. Sokat még nem tudtam foglalkozni vele. Baromira fájt a sebem, baromira szédültem, és baromira azon voltam, hogy

visszatérjenek az életfunkcióim legalább valami kellemesebb szintre. Ráadásul a szülőszobáról csak akkor engedik el az embert katéter nélkül, ha pisilt, ami az én tripla varrataimmal igazán kellemes élménynek ígérkezett, nem is csalódtam benne amikor végül sikerült (kocsival

toltak ki a wc-re, és közben csak majdnem ájultam el).