Anyaként megfelelsz a saját elvárásaidnak? Kiegyensúlyozott, felhőtlenül boldog ember vagy?

Röviden: nem.

Rengeteg mindent kéne másképp csinálnom, sajnos nekem volt egy nagyon nagy példa előttem, a saját anyukám, amit utolérni nem tudok a saját gyerekeimmel való kapcsolatban. De törekszem rá, de talán sose fog sikerülni. Amúgy is maximalista típus vagyok, tökéletesen el akarom látni őket, tökéletesen jó barátjuk akarok lenni és úgy hogy mindent megadok nekik. De azért azt már beláttam ép ésszel hogy kicsit irreálisak az elvárásaim magammal szemben:)

Nem és nagyjából.

A naggyal sok mindent máshogy kellett volna, és ezek ma is kihatással vannak ránk. Ő több figyelmet igényel, így vele sajnos türelmetlenebb vagyok. Sokszor észreveszem este, hogy egész délután szinte csak ingerülten szóltam hozzá, ilyenkor legszívesebben a föld alá süllyednék. De igyekszem javulni, csak nagyon nehéz.

A kicsivel megkaptam az esélyt, hogy újrakezdjem, és kijavítsam a régi hibákat. Vele nagyjából megfelelek az elvárásaimnak, bár ő még kicsi, másfél hónapos, nincs túl sok igénye.

Igen anyaként sokszor vagyok nagyon elégedett magammal:) De folyamatosan... hát mindig jönnek újabb akadályok amiket le kell küzdeni.

De ehhez az kellett hogy két évig szinte csak a gyereknek éltem (éltünk), mivel ő elég problémás sokat sír(t), sűrűn eszik, állandóan menni kell vele, rendkívül akaratos... Szóval ez a férjem nélkül (egy jó párkapcsolat nélkül) nem menne.

Úgy érzem boldog, kiegyensúlyozott vagyok!

Azt gondolom semmin sem változtatnék.

Szeretek itthon lenni a lányommal, figyelni ahogy felnő, nap mint nap gyönyörködni benne, boldoggá tesz ha valami újat tanul, csinál.

Szeretek neki sütni főzni, játszótérre, sétálni járni, játszani vele, olvasni, mesét nézni.

Sokat kellett éjszakázni, macerás volt a szoptatás, a sok pelenkázás, a betegségek, fárasztó, de érte élek, ő a mindenem.

Na persze ehez kell a férjem is, aki támogat, mellettem áll, segít ha kérem.

De rajta kívül senki segítségem, ő pedig 5:30-kor megy reggel, este 7-8 között ér haza, hétvégente is sokszor dolgozik, de megoldottuk az altatást, az éjszakai keléseket.

Sosem éreztem ezt problámának, nem zavart, hisz az én gyermekem, rám van szüksége, csak én vagyok neki, rám számít.

Ha 2 órán át kellet ringatni mert nem bírt elaludni, de már fáradt volt, hát ringattam.

Ha sírt a babakocsiban, kivettem toltam az üres kocsit hazáig, őt pedig vittem ölben.

Ha elkapta a hányás hasmenést, mostam sikáltam utánna.

Ha össze firkálta a falat, vagy lefeküdt a földre hisztizni nyugodt tudtam, tudok maradni.

Úgy gonodolom ezeket a gyermekem is meghálálja, mert nagyon szeret, jó gyerek, annak ellenére hogy néha vannak kis hisztijei, de hát gyerek, ez hozzá tartozik, így kell elviselni, ez van.

Nekem így jó az életem ahogy van, a gyermekemmel és a férjemmel teljes.

Saját elvárásaimnak teljesen megfelelek, lehet sokan másképp csinálnak dolgokat, de nekem ez így jó, a gyermekem úgy ahogy van nekem jó:)