Már nem illik visszahívni, kiment a divatból?
Szülinapi zsúrról van szó. Engem még úgy neveltek, hogy ha elfogadtam a meghívást, akkor illendő volt viszonozni, tehát a saját zsúromra meghívni azt, akinél én is voltam. Több esetben tapasztaltam, hogy nem így csinálják, és bevallom, elég rosszul esik. A lányom nem egy kiállhatatlan gyerek, szeretik is, sokan eljönnek a bulijaira, de közben többen nem viszonozzák a meghívást, holott eljönnek, esznek-isznak, zsebrevágják a játékokat (nálunk mindig kapnak valami apróságot a gyerekek is), hazamenni nem akarnak, tehát jól érzik magukat...
Olyanokról beszélek nyilván, akik tartanak zsúrt. Nekem ez furcsa.
Lehet a szemedbe jópofiznak, de a hátad mögött mégsem kedvelnek ezek szerint, mert nem hívnak vissza!
3-ám vagyunk barátnők, én meghívtam mindkettőt a gyermekével, az egyik vissza hívott minket, a másik is mondta majd gyertek fel. Na átmentünk, vittünk ajándékot, mondták üljünk le, egy kávéval megtud kínálni, meg van pár szem keksze, de tegnap volt a családi Szülinap, és hát semmi sem maradt, így hát igazából nem tud minket mással megkínálni.
A gyerekek kaptak vizet inni, mi a kávét, és ennyi, meg 3 szem kekszet kirakott!
Mikor elmentem náluk wc-re, ott volt bent több karton üdítő, de a gyerekeknek nem bontott volna meg 1et.
Aztán kijött egy tábla csokival, elkezdte enni, megkérdezte kértek-e, mondtuk köszi nem, a gyerekeknek azt mondta nem ad, mert akkor az övé is kér, és nem eszik vacsorát. Hát én kertem a lányomnak Egy kocka csokit, kint voltunk az udvaron, lányom megkapta a csokit, be akart menni hogy megfeleezi a gyerekekkel, erre rászólt, hogy kint egye meg a csokit, mert bent még össze ken valamit.
1 órát voltunk ott, láttam rajta hogy igazából őnelmis felejtette, vagy nem is akarta hogy mennünk, mert nem tetszett neki hogy a gyerekek elővették a játékokat, szét pakoltak a gyerek szobában, a férje is vágta a fejeket.
Na ezek után szóltak, 1 óra után, jó lenne ha mennénk, mert dolguk van.
Hát ezek után nem igen hívom őket át, mert mindig nálunk ülnek, sosem hívnak át, nálunk esznek isznak, itt vacsoráznak, mert ha az enyémnek adok akkor az övénének is, és szarul esett hogy én készülök, veszem az ajándékot, lányom várja a tortát, erre semmi, még csak nem is látvszívesen!
Illik, de nem mindenki tud pl. a Mekiben rendezni 15 gyereknek zsúrt. Ha meghívják, elmegy, hogy ne legyen sértődés. Ha meg senki nem menne el a gyereked zsúrjára, akkor meg az lenne a baj.
Én nem azért rendezek bulit, szervezek esküvői vacsorát, stb. h majd engem is visszahívjanak. Én csak ünnepelni akarok.
Olvasd végig, amit írtam, azokról van szó, akik tartanak bulit.
A másik: miből gondolod, hogy azért tartom, hogy visszahívjanak? Nyilván a gyerekemről szól, hogy ünnepeljünk. Csak lehet, hogy ő is szívesen menne el abba a buliba, ahova mások mennek, és látja, hogy őt nem hívták meg...
És itthon szoktam rendezni mindig. Itt mindenkinek családi háza van, senki nem a Mekiben tartja. De azért kösz a hozzászólást :)
Szerintem is illene visszahívni.
A másodiknak üzenem, szerintem azzal a családdal a teljes kapcsolatot meg kéne szakítani, a hideg futkosott a hátamon, ahogy olvastam.
Gyűlölöm az ilyen embereket.
Hasonló a tapasztalatom, mint az utolsó válaszolóé, még a felnőtt partik is sok esetben így működnek. Nem tudom, mi lehet mostanság, szerintem már a mostani felnőtteket/fiatalokat sem mindegyiket tanították meg otthon erre az alapvető illemszabályra.
Én pl. több esetben is bevállaltam, hogy tartok itthon összejövetelt, legutóbb is itt volt 8 ember, kártyáztunk, beszélgettünk, ment a traccsparti hajnali kettőig, vendégül láttam őket, nagyon jó hangulat volt. Ez volt három hónapja. Azóta is többen kérdezgetik, hogy mikor csinálunk ilyet megint. Mondom nekik, hogy én bármikor benne vagyok, de most megszervezhetné valaki más is. Erre rögtön húzzák az orrukat, hogy hát náluk erre nincs hely (??? nem valami nagy a mi lakásunk sem, én gyerek mellett is összehozom az ilyesmit, a többieknek meg nincs is még gyereke, szóval nem értem a dolgot). Én meg ezek után úgy döntöttem, hogy arra ne rendezkedjen be senki, hogy majd éveken át én fogom csak és kizárólag szórakoztatni a társaságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!