Mostohaanyukák leírnák milyen érzés mostohaanyukának lenni, akár csak 2 napra, akár állandóra veletek van a gyerkőc?

A férjemmel jól megoldjuk, de mindenki ellenünk van. Anyósomék, mindenki. Bár évek óta én nevelem, mert a bíróság is alkalmatlannak találta anyukát, de hülyíti telefonon folyamatosan. Nagyon nehéz így! Engem nem hogy az anjának nem tekintenek, de mintha egy lépcsőházban sem laknánk, pedig én járok a szülőire, én láttam az első kukiszőrt:), és mindent úgy csinálunk, mintha közös lenne. Anyóséknak vele kapcsolatban semmi sem mondhatok, mert az ő unokájuk, ők jobban tudják. A másik mamáék.. nem is beszéljünk róla. Ez egy fantasztikus dolog, ha ezt egy nő bevállalja. Persze pasitól is az!

Iszonyú nehéz, sohasem lesz könnyebb. A másodikat mi most tervezzük, vártunk míg lenyugszanak a kedélyek, és a csemete is elég nagy lesz ahoz, hogy elfogadja ezt a helyzetet. Már nagyon várja!:) + évek alatt azért sikerült némiképp az átnevelés, így hasonlóak lesznek az elvárások, a reakciók, minden. De nagyon nehéz, le a kalappal minden nevelőanyuci előtt!!!!!!!!!

Páromnak van egy 6 éves kisfia. 3 éves kora óta ismerem. A kapcsolatunk nagyon jól indult, igazi jó barátok lettünk. Aztán úgy félidő tájt (gondolom anyai befolyás miatt) történt valami. A gyermek nem állt velem szóba, és többször is kijelentette, hogy nem hajlandó apához eljönni, mert én itt vagyok. Persze ezt anyuka után hallottuk csak így. Kicsit pihentettük a dolgot, nem találkoztam vele 1-2 hónapig. Aztán egyszer kiborult a bili. Apuka szemtől szembe állított minket és több mint 2 óra lelki terror után sikerült kiegyeznünk. Ott, akkor rájött, hogy én Őt is szeretem, és nem akarom elrabolni az apukáját. Kibékültünk, azóta újra legjobb barátok vagyunk.

Nálam nagyobb a szigor, mint az anyjánál, de érzi azt a sok-sok szeretet és gondoskodást, amit felé árasztok.

Imádom.

Sajnos még nincs még féltesó, na az még egy kemény feladat lesz nekem is, neki is. :)

Előző is én voltam. Kikerestem egy régebbi válaszomat, egy ehhez hasonló kérdésre.

Szia!

Megmosolyogtam a kérdést, hisz majdnem én is írhattam volna.

3 éve vagyunk együtt. 6 éves a gyermek. A fogmosástól elkezdve a körömvágásig mindent én rágok a fülébe. Én fürdetem, én mosok és vasalok rá, én mesélem az esti mesét, velem akar játszani (mert én minden csacsiságban hajlandó vagyok részt venni:)), mondhatni az idő 75%-át velem tölti apás napokon. Én vagyok a "vitaminfelelős", a reggelit csinálós. Ő túl kicsi még, hogy átlássa, bár szerintem érzi, hogy több gondoskodást kap tőlem, mint akárkitől.

Nem is hoznék ilyen áldozatot, ha nem egy kisgyerekről lenne szó, és mint az egyetlen felnőtt, aki következetesen neveli a gyermeket,kötelességemnek érzem, hogy gondoskodjak róla. Mert szeretem. Kész!

Sosem fogja ezt nekem megköszönni senki, talán majd Ő egyszer, ha nagy lesz. A páromtól nem is várhatom ezt el. Ő olyan kaliberű, mint a Te párod is...

Az exről meg ne is beszéljünk...

Babatéma... nos igen, nálunk is előjött, ő viszont nem anyagi okokra hivatkozik, hanem hogy még kell neki idő.. Attól félek, hogy az időt akarja húzni.

Mert ugye azzal mindenki egyetért velem, hogy aki más gyermekét tudja úgy feltétel nélük szeretni, mintha a sajátja volna, és kötelességnek érzi, hogy gondoskodjon róla, az már letett valamit az asztalra.

Én roppant büszke vagyok, hogy helyt tudok állni ilyen fiatalon, és gyakorolhatom ezt a "mostoha" szerepet.