Most akarok gyereket vagy sem? Két lombikon vagyok túl, sikertelenül. Most szünet. Talán ha akar jön majd magától de ha nem úgy is jó. /?

Hosszú és bonyolult de meg akarom ezt osztani vkivel vagy mkivel aki esetleg hozzá tud a témához szólni és tapasztalatát megosztaná velem.

Már tinédzser koromtól nem tápláltam vmi nagy rokonszenvet gyerekek irányába már akkor úgy éreztem én nem akarok később,ahogy telt az idő nem foglalkoztam a kérdéssel.

Most már 32 éves leszek. Ha visszagondolok 20-as éveimre a gyerekek számomra "semlegesek" maradtak, de ha látok szép babát akkor nem tudok nem gyönyörködni benne azért nem vagyok annyira gyerekellenes. Viszont nem tudok velük mit kezdeni,mikor barátnőm átadta a kisfiát egyáltalán nem voltam tőle boldog és inkább nyűgnek,terhesnek tartottam ,hogy foglalkoznom kellett vele,szivesebben mentem ha a kisfiú aludt. Ha fent volt nem sokat időztem náluk vhol restellem de ez van én ilyen vagyok és kész.

Azért bennem is kialakult egy elképezelés miszerint már 30 évesen mondjuk 2 gyermek anyukája leszek/ez tűnt logikusnak ,mert ez a természetes,"mki"egyszer csak anyuka és apuka lesz. Na és gondoltam úgyis jön a babavágy majd magától és kész ez az élet rendje.

Párommal 5 éve élünk együtt külföldön ő szeretne babát és én is vhol /hisz ez a normális,elfogadott stb .../ de a baba nem jött az igazi vágy sem/én 32 leszek párom 38. Lombikra kényszerültünk ami nagyon megrémített,holott nincs olyan probléma ami miatt ne lehetne.

Aki nagyon akar és mindent megadna egy babaáért abban biztos nem merül fel ,hogy magát féltse a hormonok utóhatásaitól és nem tartana a beavatkozások kellemetlenségeitől de én igenis féltem az egésztől,szivem szerint visszamondtam volna. De az nem lett volna helyes...

Én nem is tudom.. úgy érzem mióta babatéma van elnyomtam magamban a kételyeimet ,aggályaimat a gyerekvállalással kapcsolatban. Nem mondom hogy nem volt a próbálkozós éveinkben menzesz megjövetelekor sírás ,dühöngés,de ez inkább a kétségbeeséstől volt hogy nekem nem jön magától,természetesen a baba és ez nem normális... Megrémisztett hogy ÉN nem vagyok "normális".

Eddig nem mertem őszinte lenni magammal szemben mintha magamat akartam volna becsapni,áltatni,na és persze páromnak is meg akartam felelni,na meg mkinek, a világnak ... Nagyon nem könnyű ezzel szembenézni,hogy most akkor mivan.. még most sem tudom igazán ,mi a baj velem.

Párommal megbeszéltük ,hogy én hogy érzek és igazából tőle sem volt nagy meglepetés ,hogy ő sincs egyáltalán lelombozva ,hogy még nem sikerült. Egyetértünk abban is hogy az ismerősök gyerekei is mennyire idegesítőek és ha lesz akkor 1 gyerek lesz,anyagiak miatt is.

Ha a baba nem jön ,akkor maradunk kettecskén és így is boldogok leszünk,annyi minden vár még ránk. Szeretjük egymást örülünk hogy egyformán gondolkodunk. Huhh még annyi mindent írnék,de elég ennyi. írogatnék szivesen olyanokkal akikben szintén vannak kétségeik gyermekvállalás terén,akarnak is meg nem is vagy inkább nem. Már gondolkotam azon is hogy baj van a fejemmel és lehet pszihológushoz kellene mennem és jól kibeszélnem magamat,lehet vmi lelki gát akadályoz ...