Hogy ne keseredjek el, ha másik babával találkozunk?

Gondolj arra, hogy a Te babád meg valami mást fog jobban, szebben... csinálni ha eljön az ideje. Lehet, hogy ő fog a legszebben énekelni, vagy ha ügyesen rendbe hozzátok a gondot, lehet, hogy nyolcadikban ő lesz a legjobb hosszútávfutó:).

Bízz a szakemberekben, és elsősorban a babádban és magadban:)!

Barátnőm kisfia is Dévényes volt. 6 hónaposan kezdték el hordani, mert a doki későn vette észre, hogy gáz van. Most 15 hónapos a gyerek, már nem kell járniuk. 7 hónaposan forgott jobbra-balra, 8-9 hónaposan felült magától, 12,5 hónaposan szépen felállt és a bútorokba kapaszkodva lépegetett. Most 15 hónapos, játszóházba jár, szaladgál beszél!!!! és senki nem mondja meg róla, hogy a bal oldalát szinte nem mozgatta 6 hónapos korában!

Ne törődj másokkal, csak a te kicsikéddel, olyan hipp-hopp összeszedi magát, hogy csak na!

Kitartást és fel a fejjel!!!!!

Szia.

Kőkemény egy helyzet lehet,de csak gondolj arra,hogy a te picurkád,majd egészséges lesz..Veled maradt a tiéd.Érezheted a melegét hallhatod a sóhaját.Sok szülőnek készülő pár is belesóhajt a világba bárcsak jönne,lenne.Neked van.Örülj.:)

Nem egyszerű, de gondolj arra, hogy ez nem fogyatékosság és tudtok tenni ellene.

Nekem is borzasztó látni, hogy a lányommal egykorú babák sokkal több mindent tudnak. 8-9 hónaposan már lépegetnek... Az enyém meg még nem mászik, ülni sem tud... 2 havonta járunk neurológushoz, mindig azt mondja, hogy nincs akkora baj, hogy tornáztatni kelljen. Beletörődtem már a helyzetbe. De azért rossz látni, hogy milyen sok az ügyes baba manapság. (úgy, hogy az enyém nem az)

moira!

Barátnőmnek is azt mondta a doki, hogy nem igényel tornát, ők maszek Dévényre vitték, mert nem hittek a dokinak.

Jól is tették, mert ott rávilágított a gyógytornász, hogy igen is gond van.

Ő a most 15 hónapos kisfiú, aki túl is haladta mostanra a korát! :)

Csak annyit tudok mondani, hogy az idő megoldja. Persze, hogy bánt, de ha azt mondom, hogy ne törődj mással, úgysem tudnád megtenni, hiszen ebben élsz. Gondolj arra, hogy pár hónap/év múlva a kutyát nem fogja érdekelni, hogy 4 hónaposan a lányodnak még gondjai voltak. Addig meg tornázzatok :)

Sokkal több babának vannak kisebb-nagyobb gondjai, mint hinnéd.

Szia,

Először is soha nem értettem ezt az őrült versenyt, ami az anyukák között zajlik. Nem mellesleg mélyen el is ítélem. Ha tehetem kerülöm az ilyen társaságot, volt olyan, akivel már azért nem járok sétálni, mert mást nem hallottam csak a hasonlitgatást.

9 és fél hónapos a kislányunk, igazi kis mosolygombóc, majdnem kereken 6 hónapos volt, mikor elkezdett forogni, 8 hónaposan mászni, néha feltérdel, már biztosan ül. Jelenleg itt tartunk. Na ezt csak azért írom le, hogy érthető legyen az én oldalam. Környezetemben volt három négy anyuka is, akik szinte lesajnálva néztek, hogy, hogy-hogy nem áll még ez a gyerek, hiszen az övéké már 6-7 max 8 hónaposan álldogált a kiságyban. Én mindig vállat rántok, és azt szoktam mondani, hogy nem is bánom, lekésve nincs semmiről, így legalább biztosabb lesz az egyensúlyérzéke, nem fog annyit zuhanni.

Nem kell ezt a b@rom versenyszellemet átvenni, nem attól lesz jobb egyik vagy másik baba, hogy 2 vagy 4 hónaposan emeli a fejét.

Biztos vagyok benne, hogy a Te Babád is nagyon szép, mosolygós, okos és ügyes kisbaba. :) Biztos vagyok abban is, hogy mivel nagyon korán észrevettétek, így hamar fog hatni a torna is, gyors javulás lesz. :)

Az ilyen szupergyerekes barátnőkön meg nézz keresztül, sajnáld őket, hogy nekik állandó megfelelési kényszerük van a világ felé, hogy bizonyítsák, mennyire szuper is az ő babájuk. :)

Végezetül, engedd meg, hogy mutassak Neked egy oldalt, ezt szoktam néha megnézni, ha úgy érzem, hogy elkenődnék.

[link]

Na Ők azok, és azok is akiknek beteg babájuk születik, akik elkeseredhetnének, kilátástalannak tarthatnák az egészet, de mégis mennek és mennek tovább, hiszen tudják, hogy nem tudnak mást tenni. Néha mikor egy-egy történetet elolvasok, rájövök, hogy mennyire hihetetlenül boldogok és szerencsések vagyunk, hiszen a mi kis életünk hála istennek köztünk van, napról napra láthatjuk mosolyát, grimaszkáit, hallhatjuk gügyögését.

Örüljünk annak, hogy ez Nekünk megadatik (reméljük még hosszú-hosszú időn át)! Az ilyen helyzetekhez képest eltörpül az, hogy ki mikor áll fel először, ki mennyit eszik x hónaposan, bár ezt sajnos ebben a nagy versenyben sokszor elfelejtjük. Minden elismerésem azoké a szülőké, akiknek valóban sokkal nehezebb helyzetet adott a sors.

Szép estét!