Kicsi vagy nagyobb korkülönbség a jobb a gyerekek között? Kinek mi jött be?

A bátyám és köztem 5 év korkülönbség volt és ez nagyon nem volt jó... Nem tudtunk együtt játszani, különbözött a baráti körünk, semmi közös témánk nem volt gyerekkorunkban, ez persze aztán a felnőtt kapcsolatunkat is meghatározta. :-[[

Én ebből tanulva a gyerekeimet 1 év korkülönbséggel szültem meg, és ez nagyon jól bevált nálunk!

Együtt nőttek fel (18 éves fiú és 19 éves lány), jókat tudtak játszani együtt, közösek a barátaik és az érdeklődésük is, mindent megbeszélnek egymással.

Azonos oviba jártak (itt külön csoportokba), általánosban 1 osztályba jártak (lányom 1 évet vesztett).

Most már más-más középiskolába járnak, de mindent tudnak egymás osztálytársairól!

Szóval, szerintem az a jobb, ha minél kisebb a korkülönbség a testvérek között! :]

Én a kicsire szavazok, de hiába mondunk mi bármit, nektek kell érezni, hogy mit bírtok el.

Mert ha mondjuk rossz volt a szülés, vagy nagyon nehéz volt az első időszak a babával, hasfájós volt, szenved a fogak miatt, olyan aktív, hogy még a plafonon is jár, vagy közben romlik az anyagi helyzet, kapcsolat az apukával, akkor hiába tervez bármit az ember, azt később megvétózza.

Mi minimum 2, max 3 évet szerettünk volna, mielőtt megszületett az első fiúnk. Többet azért nem, mert közöttem és a testvéreim között, valamint a férjem és testvére között 6-7-10 év korkülönbség van és emiatt nem igazán volt közöttünk szeretetteljes testvéri kapcsolat majdnem felnőtt korunkig. Éltünk egymás mellett, engem állandóan cibáltak a bátyáim, kötekedtek, soha egy közös játék nem volt, még közös családi kirándulás sem nagyon, mert ők már nem akartak olyan programokban részt venni, amit az én igényeimhez alakítottak ki a szüleink, engem meg még nem lehetett elvinni olyan helyre, ahova őket vitték volna. A férjem úgy érezte, hogy folyamatosan útban van a nővérének. Kb 16 évesek voltunk, amikor mindkettőnk részéről feloldódott ez az elhidegülés a testvérek között.

Kevesebbet meg azért nem szerettünk volna, hogy a testemnek legyen ideje felkészülnie a második terhességre, kicsit pihenhessek az éjszakázások után, ha addigra vége a szoptatásnak, akkor legyen néhány szabad hónapom, amikor ura vagyok a saját testemnek, illetve, hogy véletlenül se szóljon be senki, hogy évente szülök.

Nah, ahogy öt hónapos lett a fiam változott a véleményünk, azóta a kistesón dolgozunk.

ugyanis a fiam mosolygós, nyugodt baba, alig sír, az étvágya rendben, nem beteges, nem volt hasfájós, aktív, de nem hiperaktív, a fogai jönnek egymás után és egyáltalán nem gyötri meg, két hónapos kora óta nem éjszakázom, mert átalussza az éjszakát, sajnos tejem nem volt, így már rég a testem saját ura vagyok, úgy érzem, hogy fizikailag készen állok az újabb terhességre, mert már hónapok óta van normális ciklusom, peteérésem, napi szinten sportolok, odafigyelek a táplálkozásra, csúcsformában vagyok minden szempontból. És nem érdekel, hogy ki mit mond.

Ha minden jól megy, akkor 16 hónapos lesz a kicsi fiam, amikor megszületik a pici.

Az eleje kemény lesz, nem is várok tőle csodát. De utána szerintem nem lesz gond.

Anyagilag bírni fogjuk, a kisebbik három éves koráig maradok ki a munkából, tehát jó egy évvel tovább, mint ha csak egy babám lenne. És nem mindegy az én szakmámban, hogy egyszer négy év esik ki, vagy mondjuk tíz éven belül kétszer három év.

Az utolsó (regényt író) válaszoló vagyok.

Nem akarom elkiabálni, még csak egy tesztet csináltam és a nemvárt mensi előtt vagyok két nappal, de úgy néz ki, hogy szerencsés lesz ez a hónap a kistestvér-ügyben. :-)

Szerintem az eleje iszonyatosan kemény lesz. Abból indulok ki, hogy már egy babával is nehéz volt nekem az első néhány hét, azt hittem, hogy nem élem túl. De ez elsősorban nem a fizikai korlátaim és a fáradtság miatt volt, hanem amiatt, hogy első baba, segítségem nem volt, vagyis volt, a férjem, de tapasztalt családtag nincs a közelünkben. Tejem sem volt, azzal is sokat szenvedtem, ráadásul állandóan bizonytalankodtam, hogy jól gondozom-e az újszülött babát, nincs-e baja, stb.

Tehát a legtöbb problémám nekem a kezdő anyukaság miatti tapasztalatlanságból volt, ez már második babánál nem lesz.

Szerintem az lesz a legnehezebb, amíg összeszoknak a gyerekek, illetve a nagy megszokja a kicsit és azt, hogy nekem már nem csak az ő igényeit kell azonnal kielégítenem. A picik elvileg eleve azt szokják meg, hogy néha várniuk kell, nem kapnak meg mindent azonnal, mert van nagyobb baba is, de a nagyobb gyereknek ez a szituáció új lesz.

Amitől még félek az az, hogy nehogy a már meglévő gyermekem katasztrófaként élje meg a pici megérkezését, nehogy úgy érezze, hogy hiányt szenved miatta. Bár elvileg a testvérféltékenységhez még ő túl fiatal lesz.

És az esti altatás sem lesz könnyű szerintem.

Ráadásul mi úgy vállaljuk be, hogy egyedül vagyunk, nincs kéznél nagyszülő, rokon, testvér, vagy olyan barát, akire babát lehetne bízni.

Van egyébként több fórum is, ahol olyan anyukák tapasztalatait olvashatod, akiknek kis korkülönbség van a gyerekeik között:

[link]

[link]