Szerintetek fogok így valakit találni még valaha?

Persze, azért, mert anya vagy, még nem kell elásnod magad :)

Annak idején én is szinte teljesen ilyen helyzetben voltam, nagyjából veled egykorú voltam akkor, már a fiam születésekor is egyedülálló voltam.

Én egy idő után már azt gondoltam, hogy örökké egyedül maradok, rajtam nincs is mit szeretni. Aztán elkezdtem pozitívabban gondolkodni, nem azzal foglalkozni, hogy ki mit gondol rólam. Lettek céljaim, terveim, nyitott lettem minden újra. Ez persze tudatos döntés volt, de örülök, hogy bekövetkezett nálam ez a szemléletváltozás. És csodák csodájára, innen már nem sok idő kellett hozzá, és megismerkedtem a férjemmel :) Érdekes, mert egyáltalán nem úgy álltam hozzá, hogy "na, itt egy pasi, nekem össze kell szednem, hogy ne legyek egyedül", csak egyszerűen jóban lettünk, és számunkra is meglepő volt, amikor rájöttünk, hogy egymásba szerettünk :)

Így visszagondolva, nagyon örülök neki, hogy akkor régen ki mertem lépni abból a borzalmasan rossz kapcsolatból, és nem hagytam magam meggyőzni, hogy egyedül egy kupac kaki vagyok.