Mi is a baj a videójátékokkal/zombikkal/egyéb rémségekkel?

Az agresszivitás egy dolog. Nem kell ahhoz videó játék, hogy egy gyerek agresszív legyen. Ez nem csak a játékokon, meg ezeken múlik, hanem a nevelésen is. Én sosem szerettem az ilyen játékokat. Kisgyereknek biztosan nem való. Már csak azért is, mert a barátnőm megvette a hat éves kisfiának a játékot,mivel kihisztizte, elkezdett játszani vele és este nem mert elaludni. Idősebb kortól még talán, de kisgyereknek szerintem tényleg nem ajánlatos.

Ez a saját véleményem. :)

A gyerek mentalitása is nagyban szerepet játszik.

Nem egy tanulmány van, ami bizonyítja, hogy az agresszív sokszor váltanak ki negatív viselkedést a gyerekekből, de egy normális, nyugodt gyerek, akivel sokat foglalkoznak a szülei, az nem lesz rögtön idegbeteg tőle. Ugyanakkor egy lelki sérült gyerekből mérhetetlen indulatokat válthat ki.

A szülőnek meg igenis feladata, hogy rád szóljon, még akkor is ha te magad nem úgy érzed a 15 éveddel. Idővel lehet te is másképp fogad látni, és szívesen megvédenéd a fiatalokat a sok-sok idióta videótól, még akkor is ha nem váltanak ki agressziót.

*hogy az agresszív videók

bocs kihagytam egy szót

A horroron élő, „csendes-aranyos” osztálytársadból nagyobb eséllyel lesz tömeggyilkos, mint belőled. ;)

Node, most komolyan. Nem azzal van a gond szerintem, hogy ha valaki 15 évesen hülyeségeket néz (egyébként a linkelt videó vicces, át tudom érezni, mennyire röhögtek, mikor csinálták), hanem ha kisgyerekként, és felügyelet nélkül teszi.

Te már nyilván tudod már a határt valóság és képzelet közt, a kisebbek még nem. Igen, a Jancsi és Juliska is horrorisztikus sztori, sőt, a legtöbb mese az.

Viszont nagy különbség van a gyerekmesék szörnyűségei és a tévén/szgépen látottak közt: egyrészt az, hogy a mesékben a horror nem önmagáért való – jó és rossz csap össze, és végül győz a jó, levonhatók konzekvenciák, ki miért volt jó vagy rossz stb. Egy átlag horrorfilmben, „öldöklős” játékban van ugyan valami gagyi háttérsztori, de nem igazán mondható, hogy vannak jó és rossz szereplők: vannak szörnyek és azok, akik meg akarnak menekülni előlük.

A másik fontos a mesében, hogy ezt a gyerek általában a szüleivel éli át, ők olvassák neki. A tévénézés és videójátékozás viszont magányos tevékenység (még ha ott is ül a tévé előtt az egész család, csak bámulják a villogó képernyőt), nem beszélik meg utána, mi történt, a gyereknek egyedül kell feldolgoznia a látottakat.

És hát, lássuk be, a gyerekek utánzással tanulnak.

Azt gondolom, ez is olyan, mint a legtöbb dolog az életben: ha mértékkel tesszük, semmi baja nem lesz senkinek. Aki egészséges családban nő fel, foglalkoznak vele gyerekként, az nagyobb korában tudja a helyén kezelni ezeket a dolgokat. Néha jólesik egy kis borzongás.

Találtam egy érdekes cikket a témában, de csak idevágó részlettel fárasztalak:

„…eredménye szerint a szülők többsége bevallja ugyan, hogy gyermeke utánozza a televízióban látottakat, azokat mégsem tartja veszélyesnek, mert saját gyermeke esetében ezt a játék egy formájának véli, és valószínűtlennek tartja, hogy gyermeke ténylegesen erőszakot követhet el. Ugyanezek a szülők azonban már nem bíznak szülőtársaik nevelési erényeiben, és úgy vélik, hogy káros következménnyel járhat az életben, ha más gyerekek is utánozzák a televízióban látottakat – adott esetben az agresszív jeleneteket –, mert szerintük a többi szülő nem képes kontrollálni gyermekei rossz cselekedeteit. Buckingham vizsgálataiból az is kiderült, hogy a szülők úgy érzik: ha gyermeküket a média nem is közvetlenül sarkallja agresszív cselekedetekre, érzelmileg megzavarhatja, rettegéssel töltheti el. A tízéves gyermekek többsége úgy gondolta, hogy bár a televízióban látható erőszak okozhat erőszakot a valóságban is, ez a hatás csak a náluk fiatalabb gyermekek esetében érvényes. A tízévesnél fiatalabb gyermekek is úgy vélték, hogy őket már nem befolyásolják a tömegkommunikációs eszközök. Érdemes megjegyezni, hogy Buckingham szerint a gyermekek azért tartják saját magukat befolyásolhatatlannak, mert a média hatásáról alkotott vélemény része a gyermekek önértékelésének: az, hogy ennek kapcsán határozottnak írják le magukat, éretlenségüket kompenzálja.”

Forrás: [link]

No még egy megjegyzés, ha már média: szerintem van egy sokkal ilyesztőbb jelenség a médiában: a valóságshowk. Én ezeket sem engedném nézni a gyerekeknek. Nehogy véletlenül követendő példának tekintsék az azokban szereplő ostobábbnál ostobább „celebecskéket”.

Ezek okozzák, hogy elhanyagolod a tanulást, nem viszed le a szemetet és félsz a sötétben :)

Akinek véreskezű, vagy agresszív a lelke, az úgyis arra hallgat több ezer éve.