Az 1. osztályos kislányom az eddig tanult betűket felismeri, de az összeolvasás az istennek nem akar neki menni. Van valami ötletek, hogy tanítsam neki?
Múlt heti nők lapja dr vekerdy írása. Ha tudod olvasd el.
Egyébként semmiről nincs lemaradva, otthon olvass neki sokat, mesét úgy hogy ő is lássa a szöveget, és utána az iskolai olvadnivalót is olvasd neki ha van kedve olvassa ő is. Ne erőltesd, ne szidd, ha sikerül neki dícsérd. A sikerélmény jó hajtóerő, viszont a kudarc ha ki is van hangsúlyozva frusztrálhatja.
Nekem ugyan még nincs gyerekem, de nem hiszem hogy komoly a probléma, ugyanez volt még anno velem is. :) Még óvodában megtanultam egy csomó betűt, szüleim örültek neki, azt hitték már tudok olvasni, de én nem értettem hogy hogy kéne összeolvasni, pedig a betűket felismertem. Elsőben aztán voltak ilyen 2-3 betűs összeolvasandó "szavak" (pl. ma, ba, pa, ka, mo, bo, po, ko stb.). Ezeket többször felolvastuk a tanárral (azok akik már tudtak olvasni), sokszor elismételtük, mindenkinek megragadt a fejében a szöveg. Óra után én is mondogattam magamba, aztán ránéztem a lapra és rájöttem hogy most igazából már olvasok, rájöttem hogy kell és innentől kezdve már semmi gondom nem volt, sőt, én olvastam a leggyorsabban és legtöbbet egész középiskola végéig.
Na haragudj hogy ennyit írtam, csak ez egy nagyon kedves emlékem, és szerintem jó mutatja, hogy ez nem feltétlen valami problémát takar. Persze ha más is gyanús (az írással is sok problémája van vagy a tanító néni szóvá tette), akkor talán érdemes lenne szakemberhez fordulni. Mutass neki egyszerű szavakat, olvasd fel vele hangosan, hagyd hogy megjegyezze a szót, majd nézegesse hogy néz ki.
Rákerestem, hasonló olvasókönyvünk volt, itt van belőle egy részlet, ilyesmi szavakról beszéltem.
Az enyém is most elsős. Ő már úgy ment suliba, hogy folyékonyan olvasott. (Suliban még nem olvasnak, csak a betűket tanulják.)
Ő úgy tanult meg olvasni, hogy megtanult egy-két betűt 4-5 évesen, és mikor a lámpánál álltunk kocsival, mindig kérdezte, hogy a reklámtáblákra mi van írva. Így kezdődött. Tehát gyakorlatilag a logokkal, mint pl. KIKA, TESCO, IKEA...stb. Ha jól tudom képolvasásnak hívták ezt korábban.
Aztán a laptoppal elkezdett szavakat betűzgetni és leírni. Eleinte szótagolva olvasott, amit soha nem tanítottunk neki, és nem is kérdezett, mégis azt vettem észre, hogy hibátlanul szótagol. Most pedig már folyékonyan megy neki.
A mesekönyvek is sokat segítenek, főleg az olyan típusúak, ahol nem túl kicsi betűk vannak és nem túlságosan ömlesztettek a betűk.
Köszönöm a válaszokat!
Azóta eltelt két hónap. Azóta az összes betűt megtanulták. A problémák:
Összekeveri a kis "l" betűt a nagy "I" -vel. A kis "i" betűn elgondolkodik hogy az melyik (pedig felnőtt fejjel ez egy egyszerű betűnek tűnik pl. a zs, ly, ty -hez képest, amivel viszont semmi gondja).
Illetve az ő - ű betét cseréli fel.
Az összeolvasás már nagyon lassan de megyeget.
Érdekes módon nem folyamatosan olvassa ki a szavak betűit hanem magában gondolkodik és egy kis iső múlva egyben kiolvassa az egészet (amivel az a probléma hogy ha a tanár ezt nem mindig várja ki mert megy az idő).
Ami viszont nagyon furcsa volt - amitől majd leestem a székről döbbenetemben - hogy megkértem csak játékból, hogy azt a szót amin egy percig rágódott mire ki tudta olvasni, olvassa el visszafelé, és simán, betűről betűre elolvasta, ahogy a többiek is az iskolában. Megkértem hogy most megint olvassa ki de most balról jobbra, és megint elkezdett gondolkodni és egyben olvasta ki elég sokára.
Ez nagyon furcsa, vajon jelenthet valamit?
Ami még furcsa hogy pl. két szót felváltva olvas el, azt gondolnám hogy amit már egyszer elolvasott azt gyorsabban olvassa el másodjára, harmadjára meg pláne, már csak emlékezetből is, de nem: ugyan úgy rágódik rajta mint első alkalomkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!