34 éves vagyok és a férjemmel nagyon szeretnénk már babát. De félünk az ismeretlentől. Vágjunk bele bátran?

A 9 hónap azért is jó, hogy felkészüljünk az anyaságra. Persze, ezek fontos dolgok, de hidd el, ha oda kerülnél, már minden menne magától. Az anyai ösztön mindenkiben megvan. A könyvekben vannak jó dolgok, de szerintem inkább csak általánosságok, az anyaságot nem lehet tanulni. Az, hogy a babádnak mi a legjobb, azt úgyis megérzed. Ha már most ezen aggódsz, akkor biztos nagyon jó anyuka leszel. A terhesség alatt pedig bőven lenne időd megtanulni a nyelvet rendesen.

Én 34 évesen nem nagyon gondolkodnék, mert félnék, hogy "kicsúszok" az időből. Persze, nincs korhoz kötve a szülés, van, aki 40 évesen szül. Én 27 éves vagyok, a párom 32, mégsem várnék tovább. Ha a párod is ennyire szeretne babát, akkor szerintem kérned sem kellene és mindig elkísérne az orvoshoz. Legalábbis az én párom jobban várja a vizsgálatokat, mint én. :) Pedig 3 műszakban dolgozik, néha nagyon nehéz összeegyeztetni a vizsgálatokat a munkaidejével, de mindig megoldja.

Gondolom, a férjed barátai között is van olyan, aki nős, és esetleg már van gyerek. Nem kell, hogy a te barátaid legyenek, de esetleg megkérheted a párodat, hogy néha pl. vacsizzatok együtt hasonló párokkal és nem leszel ennyire egyedül.

Azt nem írod, hogy hol laktok, persze itt Magyarországon könnyebb helyzetben lennél. Itt a védőnő sokat segít, nekem pl. egy csomó füzetecskét adott, amiben főleg a várandósság, a szülés van leírva. Elmondja, hogy miket kell venni. Majd a kórházból hazajövet is meglátogat, és mindent elmagyaráz (fürdetés, etetés). Neked nehezebb odakint.

Huh, tényleg nem tudom, hogy hogyan is biztassalak még. Ha gondolod, írj privátba és mindent leírok, amire kíváncsi vagy.

Bátran vágjatok bele. Ha nagyon szeretnétek, mégis halogatjátok, esetleg később bánni fogjátok. Az a fránya biológiai óra csak ketyeg, tényleg sosem lehet tudni. Van olyan ismerősöm, aki a második babát halogatta addig, amíg már tényleg nem lehetett neki, és nagyon nagyon bánja azóta is. Másrészt fel is kell nevelni azt a gyereket és gondolom te is szeretnéd még látni az unokáidat. Mi is nagy halogatók voltunk a férjemmel, karrierépítés meg minden, de azután az észérvek győztek és belevágtunk, én is igencsak 30 fölött. Jól döntöttünk, ez a pici életünk főműve, átlagemberként ennél nagyobbat nem hiszem, hogy alkothatunk - hacsak nem egy kistesót ;)

A gondozás miatt ne aggódj, egyrészt tényleg zsigerből jön, másrészt az interneten rengeteg információt találsz, ahogy írtad ezen a fórumon is. Én nagyon sok mindent innen tanultam vagy innen vettem az ötletet, vagy éppen a megnyugtatást, hogy jól csinálok dolgokat.

Az orvost szerintem addig nyüstöld, amíg mindent meg nem értesz, plusz erre is ott az internet. A vizsgálatok után sokszor én is az internet segítségével értelmeztem a leleteimet - pedig itthon élek.

A terhesség, kismamaság alatt nagyon sok mindenkivel össze lehet ismerkedni. Más kismamákkal akik ugyanoda járnak orvoshoz; a kórházban azokkal az anyukákkal, akik szintén akkor szülnek; utána a gyerekorvosnál a többi kisbabás szülővel; gyereksétáltatás, később játszóterezés közben más anyukákkal; utána a bölcsiben a többi szülővel; internetes fórumok segítségével akár a környéken lakó családokkal; plusz még rengeteg emberrel, akire nem is gondolnál. Esetemben például sok szomszéddal, akivel eddig csak elmentünk egymás mellett mint idegenek, most félórákat beszélgetünk, gyönyörködnek a babában, mesélnek a saját élményeikről, kedvesek velem, tök jó az egész. Mire egy éves lesz a picid, akkora baráti körötök lehet, hogy most nem is gondolnád - hiszen a közös téma adott :D.

Na, jó sok mindennel traktáltalak, a lényeg végülis az, hogy bátorság, bátorság, bátorság! És ha bármiben tudok segíteni, szintén nyugodtan írj privit :)

Sok boldog és segítőkész kismama mellett én most csak két dolgot mondanék:

Bátyám felesége, mikor várták az első babájukat (azóta még nincs másik, de...), körbevásárolt mindent, amiről úgy gondolta, hasznos lehet, és másoktól is csomó holmit kapott. Volt két könyve is, az egyik azt a bizonyos 9 hónapot írta le részletesen, a másik pedig a gyermeknevelésről szólt, azt hiszem, az 1. egy évről. Szóval biztos van nem egy és nem kettő könyv, ami segít. De ha akarod, a címét is kiderítem neked.

Egyik barátomnak született kishúga, akit tul.képp ő nevelt idáig (most múlt 1 éves), mert valami különleges kötődés alakult ki kettejük között, volt olyan, hogy egy buliról csak azért ment haza, mert a szülei nem bírtak a kisbabával, és egyedül ő tudta megnyugtatni és elaltatni. Pedig kettőt teszek rá, hogy előtte sosem nevelt gyereket, még fiatalabb testvére sincs, máshol nem találkozott babákkal. Ez ösztönösen jön. Igen, én is azt hiszem, hogy ez belénk van teremtve. Hallottál te is biztos az anyai ösztönről. Ugye te sem gondolod, hogy a történelemben minden anya pontosan utánanézett mindennek, mielőtt gyermeket vállalt? Valahogy mindent megtanult minden szülő nő, és lásd: mennyi ember föl lett nevelve. :)

Szerintem neked is menni fog, és segítséget bárkitől kérhetsz, ha valami nem megy, az nem ciki soha! :) Én pl tök egyedül jöttem rá, hogyan kell bepelenkázni egy kisbabát, pedig volt összesen 2 hónapos...

Szóval szerintem bátran belevághatsz! :) (23/L)

Ha a helyedben lennék, akkor biztosan nem várnék rettenetesen sokáig... Vannak persze dolgok, amiket meg kell tenned, tanulnod kellene, hogy biztonságban érezd magad, elsősorban nyelvet és olvasgatnod a babázásról sokat, de egyik sem egy teljesíthetetlen feladat.

A helyzetünk hasonló a tiétekhez, mi is külföldön élünk a férjemmel, nincsenek olyan ismerőseink, akikre gyermekneveléssel kapcsolatban igazán számíthatnánk, mert bár vannak barátaink, de közülük mindenki gyermektelen, szóval tőlünk hallanak először babázással kapcsolatos dolgokat.

Mi a huszas éveink végén járunk és egyik napról a másikra határoztuk el, hogy itt, a családtól messze vágunk bele a családalapításba. Nem sokat gondolkodtunk rajta, de így is adott az élet időt, mert fél év próbálkozás után estem teherbe és utána még ott volt az a bizonyos kilenc hónap, ami nagyon sok (mégis hamar elment, egy csomó dolog nem fért bele, amit elterveztünk).

A nyelv nálunk fordítva van: az én tudásom viszonylag jó, a férjemé kevésbé. Ettől függetlenül nekem is rengeteget kellett tanulnom, amikor teherbe estem, a szülés előtt, illetve a baba megszületése után napról-napra, mert azelőtt nem igazán találkoztam ezekkel a szavakkal. Rengeteget olvastam már teherbeesés előtt, ugyanis szinte semmit nem tudtam a terhességről, a szülésről, a babázásról, általában először mindennek magyarul olvastam utána, majd angolul, így elég szépen összeállt, hogy mi minek a megfelelője, vagy mik azok a dolgok, amikről itt másképp vélekednek, ami másképp működik a gyakorlatban, mint Magyarországon. Nagyon sok magyar anyuka felajánlotta (férjem ismerőseinek a felesége, valamint neten megismert anyukák), hogy segítenek, hogy elmondanak mindent, de mire teherbeestem már olyan szinten magamba szívtam a babázással kapcsolatos információkat angolul és úgy belejöttem a keresésbe, hogy már inkább én osztogattam tanácsokat.

Tény és való, hogy a nyelvet (ha nem is folyékonyan), de legalább társalgási szinten el kellene sajátítanod és utána nézned a szakszavaknak, mert a férjed valóban nem tud majd mindenhova veled menni és nem is lenne sok értelme, mert ha mindenhova kísérne, akkor valószínűleg előbb-utóbb már te sem hinnéd el magadról, hogy tudsz egyedül is intézkedni és nem is mernél belevágni.

Mi egyébként úgy beszéltük meg, hogy a férjem összeszedi magát nyelv terén a baba születéséig, annál is inkább, mert valszeg lesznek hivatalos dolgok, amiket ezentúl egyedül kell intéznie, nem vonulhatunk mindenhova családostól, valamint szüléskor ő volt velem, így megkértem, hogy minden szüléssel kapcsolatos dolgot igyekezzen megtanulni, mert legközelebbi hozzátartozóként az ő beleegyezését fogják mindenhez kérni, ha esetleg valami komplikáció van és én elájulok, vagy altatásban leszek és még sorolhatnám. Nem volt ezzel gond, mire jött a baba ő is olyan tájékozott lett, hogy szinte egy szülést levezetett volna már angolul.

A babázással kapcsolatban én szintén magamnak szereztem az információkat, mert szülés után egy hónappal jött hozzánk az első látogató Magyarországról, konkrétan anyukám. Olvasgattam előre is mindenhol, ehhez hasonló oldalakon, fórumokon, újságokban, valamint azokban a könyvekben, füzetekben, amelyeket terhesgondozáson kaptam. Mire jött a szülés már mindenről megvolt a véleményem, elterveztem, hogy kb mit hogyan fogok csinálni, ezeket az elképzeléseket alakítottuk a baba igényeihez. Ha volt valami, amire nem készültünk, vagy amivel nem tudtunk megküzdeni, akkor leültem gép elé, elolvastam különböző álláspontokat és ezekből kivettem, elhagytam dolgokat és megoldottam a gyakorlatban a problémát. Nagyon sok minden ösztönösen jön, sokszor pedig ahhoz kell az ösztön, hogy a sok-sok információ közül kiválasszam azt, amelyik nálunk működhet.

Mint írtam egy hónapost volt a fiunk, mire jött anyukám és akkor már nem igazán volt szükségem tanácsokra, sőt, anyukám tátott szájjal figyelte, hogy mit, hogyan csinálunk és egy nap után bőgött a meghatottságtól és boldogan telefonálta fel az összes rokont, hogy mi mindenféle segítség nélkül milyen profik lettünk, hogy ő jött tanácsokat adni, erre rengeteg olyan dologról mesélek neki, amiről ő még nem is hallott és hogy ő még engem (a negyedik gyerek vagyok) sem tudott olyan határozottan, hozzáértően, nyugodtan ellátni, ahogyan mi az első babánkat.

Szóval a mi tapasztalataink alapján azt mondom, hogy fektess bele energiát, valamint bízz magadban, a megérzéseidben, ne ess kétségbe és akkor nagyon ügyesek lesztek!