Ez a játék miért csak 2-3 éves kortól való?
A brendom honlapján 24 hónap van feltüntetve, múltkor néztem egy másik boltban, ott 3 éves kort írtak.
Kisebbeknek miért nem jó?
Konkrétan mire való?
Szia!
Ahogy én látom ezt a játékot, szerintem a karikákat kell egymásra rakni egy rúdon és a tetejére a gömböt. Attól függ, hogy milyen idős kortól ajánlják, hogy átlagban milyen korú gyermek tud vele játszani. Persze meg lehet venni, meg kisebbnek is odaadni, csak ha még nem "érett" hozzá, nem tud vele mit kezdeni, max. csak nézegeti, esetleg kudarcélménye lesz (bár nem hiszem, hogy pont ettől a játéktól). Ha meg már idős egy játékhoz, akkor meg nem kihívás, hamar ráun. Például, én vettem a fiamnak egy FP autót, aminél a bocit meg kell nyomni és akkor zenél meg gurul az autó, 6 hós kortól ajánlják. A fiam eddig nem tudott vele mit kezdeni, mert melléülni nem tudott, magas is volt, így az ölünkből nézte, hogy hogy mi játszunk vele. Már 8 hónapos, mostanában tud melléhasalni, egyik kezét felemelni és így eléri, le tudja venni a "platóról" az állatkákat, meg a karja is egyre erősebb, tologatja, már néha meg is tudja nyomni. Remélem így érthető voltam. :) Tehát lehet korábban is próbálkozni a játékokkal, baja nem lesz, max. csak nem tud még vele játszani.
Boldog babázást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!