Mikor van az esti vacsi, fürdetés? Menyi idős a babád? Szereted ezt az időpontot, vagy jobb lenne, ha korábban/később lenne?
11 hónapos fiam 7-fél8kor vacsizik utána fürdetés, szopizás, 8-fél9 között már alszik.
Olyan szempontból nagyon jó, hogy 10ig még van szabad időm, míg lefekszem, férjemmel is tudunk nyugodtan enni, beszélgetni, filmet nézni, viszont sokszor kicsit korai, hogy 7re haza kell érni....
Persze valamit valamiért, az valószínű nem tetszene, ha 9-10 körül tenném le, és utána már nekem is feküdni kéne...
Lányom fél 8-kor már alszik, 7-kor fürdetjük. Elég korai időpont, de nem bánom, utána legalább van időm takarítani, főzni, párommal lenni.
Mondjuk, ha óraállítás lesz októberben, akkor már fél 7 körül álmos lesz, úgyhogy azt majd megpróbáljuk kitolni, mert az nagyon korai lenne.
Amúgy 11 hónapos.
Nálunk 8-kor van fürdés, utána vacsi és alvás. Így kb. 9-kor teszem le aludni. Mi is még utána vacsizunk, egy pár apró dolgot elintézek, aztán alvás. Mire én ágyba kerülök általában 11 óra. Nekem már ez elég késő, de hiába fürdetjük és etetem meg hamarabb, mert nem alszik el...
Így legalább nem kell korán hazajönni, meg apával is tud játszani egy kicsit fürdés előtt, ő 7 körül ér haza.
A lányom 6 és fél hónapos. 7 körül fürdetés, utána vacsi, fél 8-8 körül alszik.
Annyiból tényleg nem jó, hogy 7-re itthon kell vele lenni. De pl. most nyáron olyan jó volt így, mert elaludt, mi még kiültünk a férjemmel a teraszra, beszélgettünk, boroztunk. Télen meg azért lesz így jó, mert akkor meg le lehet ülni megnézni még egy filmet mondjuk.
Mondjuk az óraátállítástól egy kicsit én félek, de majd gondolom pár nap alatt átáll. :D
az óra átállításra nem is gondoltam..:S
köszi a válaszokat:)))
Van egy 11 hónaposom és egy 2 évesem, fél 9-kor fürdés, és 9 - fél 10 fele alvás.
Szerencsére páromnak 9-re kell mennie dolgozni , így este akár éjfélig is fent lehetünk hogy fel tudjon kelni.
31.N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!