Kinek jár az óvodai étkeztetésre a támogatás?
A második válaszolót azzal egészíteném ki, hogy ha a gyerek jogán kap emelt családi pótlékot, azt hiszem. Vagyis az nem elég ha a tesvérnek van valami tartós betegsége, annak a gyereknek kell lennie, aki az oviba jár.
A többi úgy van ahogy írta a válaszoló, de szerintem ez is fizetés függő, mármint a rendszeres gyermekvédelmi támogatottaknál, nem? Nézik az egy főre jutó keresetet.
Jaj, pedig 2 hete voltam az önkormányzatnál ez ügyben,de nem emlékszem pontosan. :(
Bocs, úgy látom, csak okoskodás lett a válaszomból.:)
Na itt van pontosan:
(2) A települési önkormányzat jegyzője megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg
a) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 140%-át, 2011.-ben a 39.900 forintot,
– ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy
– ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy
– ha a nagykorúvá vált gyermek nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be.;
b) az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130%-át, – 2011.-ben a 37.050 forintot – az a) pont alá nem tartozó esetben, feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg
– külön-külön számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének húszszorosát (570.000 forintot), vagy
– együtt számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hetvenszeresét (1.995.000 forintot). [19. § (7)]
(3) Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál az
irányadó időszak a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél a három hónapot, egyéb jövedelmeknél pedig, az egy évet nem haladhatja meg. [131. § (2)]
Ettől eltérni akkor lehet, ha a jövedelmi viszonyokban igazolható ok miatt tartós romlás vélelmezhető.
(4) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény számításánál - a kérelem benyújtásának időpontjában - közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként (gondozó családként) kell figyelembe venni
a) a szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát,
b) a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket,
c) a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket,
d) a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket,
e) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékos (a továbbiakban: tartósan beteg, illetőleg fogyatékos) gyermeket,
f) az a)-e) pontokba nem tartozó, a Ptk. alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokont.
(6) A vagyoni helyzet vizsgálata kiterjed a (4) bekezdésben meghatározott közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyonára.
(7) Vagyon alatt azt a hasznosítható ingatlant, járművet, továbbá vagyoni értékű jogot kell érteni, amelynek egy főre jutó értéke a gyermeket gondozó családban
a) külön-külön számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének húszszorosát, vagy
b) együtt számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hetvenszeresét
meghaladja,
azzal, hogy nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a szülő vagy a tartásra köteles más törvényes képviselő életvitelszerűen lakik,
az a vagyoni értékű jog, amely az általuk lakott ingatlanon áll fenn,
továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!