Minden óvodában ez van?
Nincs gyerekem, de amiket látok a családban, környezetemben az borzasztó. Az óvodában fizetni kell havonta a kaját, amiből még le is spórolják egy-egy gyereknek a felét, mert úgyis kisnövésű szöveggel. Vinni kell a wc papírt, szalvétát, tisztítószert...mindent. Érdekes elszámolások vannak a pénz körül, ha úgy tetszik eltünések, az óvónők hazahordják a behozott cuccokat. Akkor gyümölcsnapot kell vállalni mindig más szülőnek, ami azt jelenti, hogy 20 akár 30 főre egy szülő veszi az összes gyereknek a gyümölcsöt. Az óvónő elver egy-egy gyereket a wc-ben, és arra tanítja, hogy a szüleivel ne legyen őszinte, ugye nehogy kitudódjon a verés. Ha bármi ezen felsorolt problémát pedig valaki meg akar kérdőjelezni, vagy rendberakni, annak a gyerekén verik le, ilyan vagy olyan formán. Tehát hiába mondom állítólag Én, mind csak leendő szülő, hogy ezt, azt és amazt Én aztán nem fogok megengedni az óvónőnek, különben felkenem a falra (viccesen) azt mondják, majd akkor nem fogom úgy gondolni, mert a gyerekemet akarom majd óvni tőlük????
Ezek miatt a hatalommániás, beteg óvónők miatt, pedig a nagyon rendeseket gondolom még előítélettel is kezelik akár? Meséljetek mi van ebben az országban, a mi adóforintjainkból....vagyis pont miket nem kapunk meg belőle...





Nagyon durván általánosítasz, és még durvább csúsztatásokat írsz!
Nekem viszont van gyerekem, kettő is, és én már láttam belülről is óvodát a saját ovis korom óta, úgyhogy ha nekem van róla véleményem, az megalapozott, nem a szomszédnak az ismerősének a harmadik unokatestvére mondta.
"Az óvodában fizetni kell havonta a kaját"
Mert szerinted miből főzzenek? Neked odaadják egy mosolyért az alapanyagot a boltban? Másrészt meg 5.000 Ft-ot fizetek egy havi kajáért, ami hétvégéket leszámítva mondjuk legyen 22 nap. Próbálj meg 22 napra 5.000 Ft-ból napi 3x ételt adni a gyerekednek! Kíváncsi leszek, sikerül-e.
A három gyerekes családokban pedig ingyen van az étkezés!!!
"Vinni kell a wc papírt, szalvétát, tisztítószert"
Fél évente kell vinni 1 csomag 100-as papírzsebkendőt, 1 csomag szalvétát, 1 db szappant, 1 tubus fogkrémet és két guriga WC papírt. Következő fél évben ugyanennyit. Ugye nem fogsz eladósodni, ha fél évente beviszel ennyit a saját gyerekednek? Mert hogy ő használja! Ha már állambácsi és önkormányzat bácsi nem ad annyi pénzt, hogy ezt ingyen lehetne minden gyereknek biztosítani.
"gyümölcsnapot kell vállalni mindig más szülőnek, ami azt jelenti, hogy 20 akár 30 főre egy szülő veszi az összes gyereknek a gyümölcsöt"
Mindig jó szívvel adok be gyümölcsöt, mert örülök, hogy erre is figyelnek, és tudom, hogy akkor már napi kétszer evett valamilyen gyümölcsöt a gyerekem (délben azt kapják, amit mi viszünk, és mindig kapnak uzsi mellé is, ami a havi kaja része). Ez is megint csak egy felhabosított probléma. Egy kiló alma, vagy egy kiló cseresznye bőven elég egy ovis csoportnak. Ettől sem hiszem, hogy eladósodik a család. Az első gyerekemnél még nem volt gyümölcsnap, de sok jóérzésű szülő ennek ellenére vitt be,akár saját termelésűt, akár a piacon egy kilóval többet vett, és szétosztották a gyerekek közt. Az egyik óvónéniknek is van otthon alma és körtefája, ő is szokott csak úgy behozni a gyerekeknek.
elég kicsinyes dolognak tartom, hogy azon fennakadjunk, hogy félévente pár zsepit meg WC papírt be kell vinni, meg néha egy kiló gyümölcsöt.... A saját gyerekednek is viszed! Meg amikor a másik szülő viszi be, akkor a te gyereked is eszik belőle.
"Az óvónő elver egy-egy gyereket a wc-ben"
Ezt azért megnézném....de ha mégis igaz, akkor nem szabad következmény nélkül hagyni! De általánosítani se, hogy ezek szerint minden óvónőnek szokása elverni a gyereket.





Szia! Anyukám ovónő igy sokat megyek/mentem be hozzá az oviba!A gyümölcs az oké hogy visznek be a ygerekeknek. Meg a zsepi is meg wcpapir is normális h visznek be. sőt a csopi pénz is. de ő és egy társa se vert el még gyereket..
Ja és ő soha nem kapott arany fülbevalóót. Egyszer anno a középiskolai ofőmnek adtunk egy arany lánco










hát asszem én kivétel vagyok
nálunk rendben van minden
a tisztasági okés a gyümölcs heti pár szem nem kell az egész csoportnak bevinni
a gyerekeim mindig jól laktak soha nem jöttek haza éhesen ha előbb jöttünk haza akkor az uzsit megkapták
nem verték őket sőt amikor elesett és vértez akkor az óvónő jobban megijedt mint én
a pénzel rendesen elszámoltak minden bizonylat blokk megvolt
viszont szívesen vették ha segítettek a szülök a csoportszoba szebbé tételében vagy hoztak be játékot egyebet
pl a párom készítette a babaszobába a kiságyat én meg a babaágyneműt varrtam meg más babaruhát hozott be vagy labdát homokozót stb
sajna az önkormányzati ovikban alacsony a költségvetés így sok mindenre nem jut de soha nem volt kötelező semmi sem
Kedves hozzászólók!
A válasz írója 80%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: 05-27 17:36
Ennek a 17:36-oskának üzenem, és a többiektől kérdezem, hogy nem volt érthető a kérdés?
Azt írja hogy kemény csúsztatásokat írok.
Szerintetek úgy tettem fel a kérdést, hogy szerintem mindenhol ez van, és jujuj...
Nem úgy tettem fel a kérdést, hogy máshol is ez van? Mi érdekem lenne csúsztatni, ha kérdezek?
Még ekkora barmot...
Úgy vettem észre mindenki érti a kérdést, és azt is ezzel mire szeretnék válasz adni...nem vitanapot akartam nyitni hogy ez igaz-e...mert akkor úgy teszem fel a kérdést! Nem?
Csak ez az egy okoska nem tud olvasni a sorok között?
A többieknek köszönöm az értelmes válaszokat, és meglátásokat...nektek valószínű nem 6 általános, és 80-as IQ tok van, és megy a magyar szövegértelmezés...
KÖSZÖNÖM!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!