Ez lenne az evolúció? Nem karok tovább erős, családfenntartó anyatigris lenni! Szükségem van rá, hogy gyenge NŐ legyek!

Néha úgy érzem elegem van a férjemből, hogy ez nem az ember akihez hozzámentem anno 17 éve! Sokáig minden okés volt de mióta megszületett a kisfiúnk ( 2 éve) azóta teljesen szét van esve!!! Elveszik az időben soha semmire nem ér rá, közben pedig állandóan azt hajtogatja mennyit dolgozik, de anyagilag semmit sem látunk belőle. Nyüglődik a munkájával (vállalkozó és mostanság nem mennek túl rózsásan a dolgai, mindig pengeélen tálcol, minden hónapban ami persze nem csak az Ő hibája de politizálni már nem szeretnék)

Látom, hogy erőlködik, és jót akar nekünk imádja a kisfiát a tűzbe menne érte…csak valaki mutassa meg Neki merre kell menni….

A gyes előtt nekem is vállalkozásom volt ami most „megy magától” alkalmazottal na ha az nem lenne…hát felkopna az állunk, pedig az sem egy nagy bevétel! De már úgy érzem nem bírom!!! Az én vállamon van a vállalkozás (nem dolgozom de azért oda kell rá figyelni, intézkedni, papírmunkák, futkosás, stressz…aki volt vállalkozó tudja…) a háztartás a gyerek, óriási kertünk van és még sorolhatnám!

Persze tudom ez a ”NŐ” sorsa és nem én vagyok az egyedüli aki ezt csinálom!!! Tisztába vagyok vele, de megint várandós vagyok és egyre gömbölyödőbb pocakkal, sokkal nehezebb minden, érzékenyebb vagyok stb..stb…

Úgy érzem ha meg lesz a pici akkor is minden az én nyakamba omlik ahogy eddig én vagyok az anya, a nő, aki színházba jár a párjával, a háztartásbeli aki vasal, főz, mos, takarít, a kerti mindenes aki talicskázza ki a gazt, és hívom az iparost ha szétfagy a csatorna vagy ha bedöglik a gáz, mosógép…és szervezem a grillpartit és vendégeket várok…Mire a család felébred már kész a négyfogásos vasárnapi menü, hogy tudjak a 2 évessel is foglalkozni!

Ha mi megyünk valahová szervezzem meg a gyerekfelügyeletet, és én veszem az ajándékokat karácsonyra, húsvétra, névnapra miközben Ő azt sem tudja sokszor hová megyünk mikor beülünk a kocsiba…Most is itt a húsvét már viaszolom a tojást , szép az udvar, tele virággal, és már kigondoltam hová menjünk kirándulni és…és…és…tökre el vagyok keseredve mert én nem ilyen szétesett apát akartam a gyerekeimnek! Miért lett ilyen??! Mire megmozdul addigra én már háromszor körbetakarítom a házat, megfőzök, csinos vagyok…akár indulásra kész…mire Ő nem találja a zokniját, vagy a nyakkendőjét…elkésünk vissza kell menni mert a mobilja otthon maradt…és képtelen itthon megszerelni bármit is néha sajnálom mert úgy érzem a világ összeesküdött ellene…bármi amibe belefog balul sül el! Miért lett ilyen? Mostanság még a betegségek is elérik egyik a másik után!

Tudom, hogy szeret minket, igyekszik a maga módján, de nagyon félek ez a helyzet olyan kiábrándító!!! Mit tegyek, hogy ne szeressek ki belőle? Szükségem van egy olyan FÉRFIRA akire felnézhetek „mint gyenge nő” és aki bátorít akire lehet számítani, aki oda tudja tenni magát ha kell…és még sorolhatnám! Nem akarok tovább a hős anya lenni! Vagy a harcos Xenia aki mindent legyőz, rendbe tesz, és megold!

Kérlek ne ítéljetek el és ne írjátok, hogy ez a nők sorsa…meg ilyenek…mi eddig nagyos is szépen éltünk, boldogságban harmóniában…nem értem mi történt de helyre szeretném hozni! Ebben segítsetek ha tudtok!