Összezavarodtam, mi lenne a legjobb a fiamnak?

Elég bonyolult a helyzet. A babám apjával nem élünk együtt, sajnos megbízhatatlan, aki egy fillérrel sem támogatott minket, de nem is kell, van másik két gyereke, ő utánuk fizet gyerektartást. A helyzet az, hogy elég labilis idegileg, ha valami gondja van, nem jelentkezik, nem veszi fel a telefont, semmire nem tudom megkérni, aztán vesz egy hatalmas fordulatot, és jön a picihez, imádja, a baba is jól érzi magát vele, aztán újra eltűnik egy hétre az életünkből. Megelégeltem, és nem magam miatt, hanem a fiam miatt. Neki kell egy rendszer az életébe. Eddig úgy voltam vele, hogy szüksége van az apjára is, de már nem is tudom. Amikor elmegy egy napig olyan nyugtalan a pici. Engem már nem nagyon érdekel mint férfi, és ezt érzi ő is, ezért mostanában egyre jobban kepeszt utánunk. A másik két gyerekével nem túl jó a viszonya, ők nagyobbak. Látom rajta, hogy nagyon szereti a babát, mert ha beszélünk telefonon, csak róla beszél, áradozik. De ez elég? Nem hiszem. Úgy érzem mindent én csinálok, én etetem, fürdetem, pelenkázom, szeretem, viszem vizsgálatokra az esetek 90 százalékában, 10 százalékban ő. Az tény, hogy ha itt van, semmit nem enged csinálni a pici körül, kivéve az etetést. De én jót akarok a babámnak, és ő még nem ért semmit, csak érez. Hagyjak mindent ugyanúgy, vagy állítsam választás elé. Vagy jön rendszeresen a babához, hogy legyen rendszer az életébe, vagy egyáltalán ne jöjjön. Én már nem akarom vele újrakezdeni, csak a fiamnak akarom a legjobbat, de nem tudom mi a jó? Bocs, hogy ennyire hosszú lett,de össze vagyok zavarodva.