Aki úgy érzi, bevallja maganak, hogy az egyik gyerekét kicsit jobban szereti, hogy kezeli ezt az érzést?

Hátööö, nálunk a családban volt, akinél ki is volt mondva, vagy legalábbis az adott gyerek is pontosan tudta. 4 ilyet ismerek, az egyiknél csak a gyerek érezte így, mert ő volt a nehezebb eset, de a szülők váltig állítják, hogy egyformán szeretik őket. A másik háromnál sajnos egyértelmű volt mindenkinek, hogy melyik gyereket szeretik jobban, és ki is volt mondva. Szóval ők pontosan tudták magukról, és a gyerekek szenvedtek is ettől.

Én nagyon szeretem mindkét gyerekem, de máshogy. Az egyikkel végigszenvedtük az első éveket, és nagyon nehezen indult meg felé a kötődésem, persze ezt soha nem mutattam ki felé, mindig mindent megtettem érte. Szerencsére sikerült feldolgoznom az első rossz időszakot, és imádom, van több olyan dolog, amit vele szeretek csak csinálni, a másik gyerekemmel meg nem.

A másik gyerekem meg az az igazi rózsaszín köd, amit korábban nem értettem, mikor anyukák meséltek róla, hogy hát ők csak nézik a gyereket, és teljesen bele vannak szerelmesedve. Na vele pici korától ez volt. Vele sem azonnal éreztem szülés után, de 1-2 héten belül jött ez az érzés és azóta is nagyon erősen megvan. Mondjuk nem volt nehéz úgy, hogy ő nagyon nyugis baba volt, könnyen kezelhetőbb sok szempontból, mint a tesója, mellette lehetett aludni, főzni, akármit csinálni. A szülés sem volt vele traumatikus, és nagyon gyorsan fel is épültem utána fizikailag és lelkileg is.

Mikor az egyik gyereknél folyton azt gondolod, hogy rossz anya vagy, mert akármit csinálsz, nem nyugszik meg, nem tudod kipihenni magad, egy fizikai roncs vagy, mert ülni is alig bírsz, nemhogy járni, de a gyerek meg ordít, ha nem tartod mozgásban... Szemben azzal, hogy van egy eszik-alszik gyereked, aki mellett kipihent és kiegyensúlyzott vagy, és aki mindentől kacag. Na, hát így utólag már nem ostorozom magam, csak látom, hogy nem egyformák a gyerekek.

Szóval ilyen szempontból én igen, bevallom magamnak, hogy más érzéseim vannak az egyik gyerekem, mint a másik irányában, de azt nem mondanám, hogy jobban szeretem az egyiket a másiknál.

A családi példáknál az egyik esetben egyébként fiút szerettek volna nagyon, és a fiúgyerekkel kivételeztek, a másik esetben meg az egyik gyerek becsúszott, még nagyon fiatalok voltak, de megtartották, viszont nem foglalkoztak vele valami sokat. A később vállalt gyerekkel viszont igen.

Én tisztában vagyok vele, hogy mindig van, hogy az egyik gyereket jobban “szereti” a szülő. Ami azt jelenti, hogy az egyik gyerek személyisége közelebb áll a sajátjához. Emiatt a másik megélése, hogy jobban szeretik az elsőt.

Ezért nekem ez az egyik indok volt, miért nem vállaltam másodikat. Mert szerintem senkivel nem fair.

A férjem bevallja, hogy a második gyereket nem szereti annyira, mint az elsőt. Mert még kisebb, kicsit más habitusú, nehezebben hangolódik rá, főleg úgy, hogy közben ugye ott van a nagyobb, akivel abszolút a klasszikus lányos-apuka effektust hozza, kettőt pislog a nagylány és kész, a férjem már egy nagy, szivecskeszemű tócsa a földön. A kicsi is lány, egyébként, csak még kicsi és rettentően anyás.

Ő csak saját magának és nekem ismeri el ezeket az érzéseket, szerencsére még, én sem látom, hogy kivételezne bármelyikkel is, nagyon jól a helyén kezeli. Ugyanúgy bánik mindkettővel, ugyanolyan türelmes és szeretetteljes a kicsivel is, mint a naggyal. Max annyit veszek észre, hogy hamarabb elfogy a türelme, amikor a kicsi akar valamit, de ez lehet csak amiatt is, mert ő kicsit intenzívebb személyiség, nem feltétlenül az érzelmek különbsége miatt :D

Én a magam részéről amúgy őszintén, kezem a szívemre téve, legmélyebben magamba nézve is azt tudom mondani, hogy ugyanannyira szeretem mindkettőt. Egyiket ezért, másikat azért. Nyilván hullámzik, van, amikor egyik csinál valamit, amitől hirtelen ő lesz a szívem csücske középpontja, a következő percben meg a másik, és akkor meg ő nyer. De alapvetően egy szinten vannak nálam, pedig őszintén rettegtem tőle, hogy a kicsit nem fogom tudni ugyanannyira szeretni, mint a nagyot. Szerencsére tévedtem, egyformán imádom őket :)

“Pe dig őszintén rettegtem tőle, hogy a kicsit nem fogom tudni ugyanannyira szeretni, mint a nagyot. Szerencsére tévedtem, egyformán imádom őket :)”

Ez kamaszkorban fog elválni inkább.

Szerintem a szülők 99%a ugyanannyira szereti minkét gyerekét (vagy többet) csak avn amelyiket jobban kedveli. Ez lehet amiatt mert nagy vagy kicsi, közelebb áll a személyiségéhez, vagy mert pont nem hasonlít vagy nagyon hasonlít. Lehet ezer oka. Ezzel szerintem nincsen baj, amíg nem érzi ezt egyik gyerek sem.

Amúgy tudtommal az is szokott / vagy tud változni, hogy melyik gyereket kedveled éppen jobban.

“ Ezzel szerintem nincsen baj, amíg nem érzi ezt egyik gyerek sem.”

Ezt egy gyerek érzi - vagy inkább észreveszi.