1 éves a gyerekem. Állandóan jön utánam,kapaszkodik a nadrágomba, és sír míg fel nem veszem. Lépni nem tudok,nemhogy valamit megcsinalni. Ilyenkor hiába teszem le játszani,nem érdekli,sajnos leteszem a tévé elé,m legalább ottmarad előtte. Ez mi?

Szeparációs szorongás. Tv helyett hordozókendőt javasolnék. Felveszed a hátadra és mehettek a dolgodra.

Majd mikor 2 évesen megy ugyanez, na az nehezebb ügy. Szó szerint :-) Sajnos a 15 kilós gyereket már nem tudom cipelni. (Viszont jobban be tudom vonni.)

1,5 éves a kislányom és amióta megszületett ez megy az időnk 90%-ában. Délelőtt van kb. egy másfél óra, amíg legalább őt bevonva megtudok csinálni ezt azt. Nélküle semmit. Hol erősebb ez, hol elviselhetőbb.

A napirend jó szervezése a kulcs. Pl. reggelire olyan kaját eszünk, aminek az elkészítési ideje 2,5 perc. Ha addig sír, sír... de sokszor megtudom előzni azzal, hogy közben kényszeredetten beszélek hozzá, a kezébe adok valami konyhai cuccot, vagy a szájába egy falat kenyeret, stb.

Főzni akkor főzök, ha a férjem már itthon van, ha extra matrica, akkor ilyenkor is rámtapad, tehát a férjem főz, vagy legalábbis besegít és elborogatnak mellettem a konyhapulton a gyerekkel ezt-azt amíg én gyors összedobom a kaját. Ilyenek... sajnos jobb taktikám nincs. Az tart életben, hogy egyszer ennek a korszaknak is vége lesz. Meg az, hogy a barátnőm kislánya az enyémnél is sokkal durvább. :) Kitartás!

Én tévé helyett járókába tettem arra az időre. Ott volt néhány játéka, meg én is beszéltem hozzá.

Igen, sírt, de ötpercet kibír, és inkább ez, minthogy ráejtsem a kést, vagy bármi.