Sok anyuka, aki nem élvezi, nem szereti (jelen pillanatban) az anyaságot, és ezzel együtt az életét sem, miért nem akar/próbál változtatni rajta, hogy jobb legyen?

Hát neharagudj, ezt nem bántásképpen mondom, de elvégre mi döntöttünk úgy, hogy gyereket vállalunk, és ezzel elfogadjuk azt az új életet, ami bekövetkezik, és a gyerek nem kérte, hogy megszülessen. (?)

Akkor milyen választ vársz a kérdésedre?

Szerinted pl. ha valaki egy autista gyereket szült, ő mit tudna változtatni?

És igen, nem a gyerek akart megszületni, de anyuka nem is ilyen gyereket "rendelt". Nem tehet róla senki az igaz, de mégis mit lehetne tenni?

Ha ennyire okos vagy, akkor elmondod?

Mert mi? Dobja be egy intézetbe a gyereket?

Bevállalta, mert azt ihtte ez kell neki, de mégse, megsz/pta. Abban reménykedhet, hogy még 18 év és kezdheti előlről a saját életét

Van,amin nem lehet változtatni. És az ember tűri,amíg tudja. Utána meg vérmérséklettől függ,mit tesz.

Senki se lát bele a másik életébe. Még akkor sem,ha minden héten látja.

Rólam se tudja senki az igazat. Még a közvetlen családom se. Pedig megyek pl anyámhoz minden héten.

Vannak olyan dolgok,amiket az ember nem tereget ki. Változtatni meg csak akkor tudna,ha kb új személyazonosságot kapna egy új városban új élettel.

Lehet,hogy aki ide ír,nem is az az igazi problémája,amit kiír. Mert azt nem lehet kiírni.

Ír valami apróságot,hogy beszélgetni tudjon. De a háttér ismerete nélkül persze, hogy nem érti senki.

És nem is fogja.

Ha abból indulunk ki, hogy az anyuka már valamilyen fokú depressziós állapotban van, akkor fel tudod fogni, hogy az nem olyan, hogy na, tessék abbahagyni a depizést!

Lelkileg nincs rendben. Ez nem olyan, hogy na, megrázom magam, és holnaptól minden más lesz. Lehet ideig-óráig javítani, de aztán visszaesik. A tényleges javuláshoz több minden kell.

A lányomnál depressziós voltam. Szenvedtem minden áldott nap. Aztán meg bűntudatom volt, mert miért nem élvezem, miért nem vagyok jó anya. Aztán 15 hónapos volt, amikor a férjem elhagyott minket egy másik nő miatt, mert hogy vele oda megy és akkor, amikor csak akar, mellette szabad és nincs bekorlátozva. Nyilván nem én korlátoztam be, csak gyerek mellett nehezebb volt megoldani mindent, főleg 0 segítséggel. Aztán 19 hónaposan ment bölcsibe a gyerek, én meg vissza dolgozni. Nekem az nagyon sokat segített a lelkemen. Utána jobb anyukája tudtam lenni, sokkal jobban élveztem a vele töltött időt.

Tapasztalatok alapján nem mindenki meri bevallani, hogy neki rossz, mert fél, hogy elítélik. Nekem is van barátnőm, aki menne dolgozni, mert már lassan 5 éve otthon van. De a férje nem akarja, mindig mondja, maradjon otthon, a gyereknek az a jó. Tény, jót akar a férje, mert mindig mondja, hogy az ő keresete bőven elég, nincsenek rászorulva, hogy anyuka is dolgozzon. Csak szegény azt nem érti, hogy nem feltétlenül anyagi megfontolásból menne vissza. Hanem lelki okokból.

Csak manapság ezt nem szabad mondani, mert rögtön megbélyegeznek, hogy szar anya vagy, ha nem elégít ki tökéletesen az anyaság. Holott én úgy gondolom, mindenki döntse el maga, hogyan él.

Mindenen lehet változtatni. Csak a fejekben lévő gondolatok erősebbek. Csak sajnos az nsm a valóság. Tanult tehetetlenségből, önbizalomhiányból fakad minden. A nők 80%-a mentálisan alkalmatlan az anyaszerepre. Tudom, van rálátásom.

El lehet persze ketyegni így egy életen át. Nincs ezzel gond. De amikor azt írják, mondják, hogy nem lehet változtatni, attól megfeszülök. A gondolatokat igenis át lehet huzalozni, leföldelni a valóságba. Csak ezzel foglalkozni kell. Idő, pénz, energia. Ez nincs a szülőknek. Könnyebb azt mondani, hogy nem lehet változatatni. De ez a hazugság.

17! Mondod te. Csak amikor nincs hova menni egy látszólag tökéletes, de amúgy bántalmazó férjtől,mert akkor a feleség minden vagyonát elvesztené,akkor tudod meggondolja az ember. Mert nem akarja,hogy minden odavesszen.

Lehetne,igen. De akkor milliókat buknék. Mindenemet. Semmim nem maradna. És a gyerekemnek sem.

Nehéz önismeretet gyakorolni és ha sikerülne is megoldást találni, akkor sem biztos, hogy az kivitelezhető támogatás hiányában, anyagi okokból, vagy bármi miatt.

Én nagyon beszűkültem, szerintem depressziós lettem itthon. Nekem az segített, hogy vissza tudtam menni dolgozni részmunkaidőben 1-2 napra és a világom már nem csak a gyerek és a háztartás körül forgott. Nem voltam hozzászokva az itthon üléshez, nekem felért egy kínzással. Most, hogy már dolgozom, kényelmesebben megtehetjük, hogy fizetett segítséget vegyünk igénybe és a férjemmel tudjunk kettesben minőségi időt tölteni. Már nagyobb a kislányunk (16 hós), a családom is könnyebben kiveszi a részét, mégha majd 2 órára is élnek tőlünk. DE!

- Ahhoz, hogy visszatudtam menni dolgozni viszonylag korán, kell a férjem és kell anyukám, mert nem akartam bölcsibe adni még a kislányunkat amikor fél éve dolgozni kezdtem.

- Az, hogy lett fizetett segítségünk, ahhoz kellett a férjem támogatása, hogy nyitott legyen és megértse miért van erre szükség.

- Az, hogy visszamehessek így dolgozni, kellett a munkahelyem támogatása is.

- Az, hogy tiszta maradt az elmém, annak volt köszönhető, hogyha éreztem a belső feszítést és azt, hogy nem bírom tovább, akkor elmehettem egy fél napra probléma nélkül bárhova, ahova jól esett, a férjem intézte a gyereket. Sokszor már ő küldött.

Nekem szerintem szerencsém van, hogy támogató csapat áll mögöttem. Ha ez nincs meg egy anyukának, akkor hiába tudja mi segíthetne, nem igazán tud változtatni.

Én teszek érte, kezdjük a bölcsit.

De sajnos betegség miatt húzódik egy hetet 🙄