Méhen kívüli terhesség (petevezetőben 2 hónapig magzat) majd műtét, ikerterhesség 10-dik hetében elvesztett, "felszívódott" magzat után született baba is szivárványbabának számít?
Igazából szerintem ha a családod ennyire nem támogató közeg, akkor keress egy pszichológust vagy segitot akivel ezeket kibeszélheted, mert látszik hogy örlődsz ezeken. Sajnálatos hogy a családod nem hallgat meg, hisz elsősorban ezért lennének, hogy mindenben számíthass rájuk. Férjed sem hallgat meg? Ő hogy kezeli a veszteségeket?
Szerintem neked ezért " tetszett" meg ez a szivarvanybaba dolog,mert ebben sorstársakat látsz és támogató közeget. Biztosan van Facebook csoport ebben a témában, ahol ilyen anyák vannak, akik veszteségeket éltek át, lehet segít a feldolgozásban.
Ennyi erővel akkor kémiai terhesség után is szivárványbaba?
Azért ne tegyük már egy kalapba azzal, amikor valaki 12. hét utáni magzatot veszít el.
Mikor először olvastam a "szivárványbaba" szót, még az első terhességem előtt, nagy mellénnyel, a hideg kirázott tőle.
Aztán elvetéltem. Tudom, millió nővel esik meg, nem voltak tragikus körülmények meg nagy dráma, mégis egy részem belehalt, alapjaiban formálta át a gondolkodásmódomat.
És bár már a második babámat várom azóta, soha egy pillanatra sem éreztem újra terhesen azt a felhőtlen, várakozó, boldog izgalmat, mint az elsőnél abban a néhány hétben. Sokkal erősebb bennem a féltés, a "jaj, csak baj ne legyen".
És néha, ha a jól sikerült, okos, cserfes, szép nagylányomra nézek, és átvillan rajtam a "mi lett volna ha" gondolata, a szivárvány analógiája valahogy validálja, hogy más is ismeri ezt a keserédes érzést. Pedig távol áll tőlem minden ezoterikus maszlag.
Nem mondom neki, soha nem mondtam senkinek.
Én is “szivárványbaba” vagyok, de anyukám (aki azóta már büszke nagymama) szerintem még csak nem is hallott erről a kifejezésről.
A második trimeszter végén egy vizsgálat során derült ki a babáról, hogy már nem ver a szíve, még aznap meg is kellett szülnie. Rá kicsivel több, mint 1 évre születtem meg én.
A mai napig beszélgetünk róla, szóba kerül, de ennyi.
Fájdalmas dolog ez egy nő életében, együttérzek veled, viszont nézd a jó oldalát.. Van egy egészséges gyereked, aki miatt érdemes élned, és akinek büszke anyukája lehetsz.
Sok olyan nőt ismerek, akinek sajnos soha nem lett szivárványbabája..
Nekem is volt méhen kívüli terhességem, és a műtét után 3 hónapra lettem újra terhes.
Az én kislányom is szivárványbaba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!