Más is volt úgy, hogy a párjával berendezkedett a gyermektelen életmódra, aztán mégis vágyni kezdett rá?

Akkor egyértelmű, hogy, ha lesz is gyereked, nem a mostani férjedtől.

Egyébként várd ki, hogy néhány év múlva is ezt gondolod e, mert majd látni fogod a barátaid teljesen felfordult életét.

A legjobb fogamzásgátló, ha eltöltesz egy órát egy kisgyerekes anyával. A gyerek ordít, folyik a tanya, anyuka meg panaszkodik, hogy semmire nincs ideje, szülés óta ilyen, meg olyan fájdalmai, tünetei vannak, stb.

Mi nem teljesen gyerekmentesre rendezkedtünk be, de én nem akartam egyáltalán a férjem pedig igen. 8 év után végül főleg a korom miatt úgy gondoltam ha előbb utóbb úgyis lesz, akkor legyen most. Megvolt a háttér hozzá, minden adott volt igazából így az eszemmel döntöttem.

Van közösen vállalt kisállatunk is.

Majdnem 1 éves most a gyerekünk és én azt gondolom, hogy nem kellett volna bevállalnom mégsem. Természetesen szeretjük, mindent megteszek érte, de konkrétan minden területe az életemnek megváltozott negatív irányba. A kutya is csak nyűg és feladat azóta. Bűntudatom van hogy az időm és energiám 99%-át a gyerekre fordítom, tényleg mindent beleadok de az az 1% nem elég arra hogy jó feleség, jó gazdi, boldog nő, önálló ember legyek. Biztos fog még ez alakulni ahogy nő a gyerek de egyelőre szomorú vagyok hogy így alakult, hogy nem tölt el megelégedéssel az egész anyaság, inkább csak bűntudattal.

Sajnos hiába ad bárki tanácsot majd akkor látod meg milyen igazán ha ott vagy benne de akkor már nincs visszaút.

1# Nálam ez pl. pont fordítva volt. Alapvetően nem akartam mindenáron gyereket, de ha babás családnál voltunk, akkor mindig feltámadt bennem mennyire aranyos és én is szeretnék. Sosem láttam mögötte a valós nehézségeket. Aztán persze megtapasztaltam, de ezeket a lemondásokat én nem úgy élem megy ahogy a kettes. Igen, egy gyerek mindent megváltoztat néhány évre. Ahogy mondjuk egy lakásban tartott kutyával sem olyan egyszerű elindulni nyaralni, sietni kell meló után hozzá haza, mert vinni kell az eü sétára, mindig gondolni kell rá mi lesz vele, amíg ti nem vagytok otthon, ha hajnalban kapar, hogy pisilnie/kakilnia kell, akkor hajnalban viszed sétálni, ha éjszaka mászkál, nem alszol miatta, stb. Ezek a kötöttségek jelennek meg gyereknél is, csak többszörösen. Aztán ahogy nő, egyre inkább tér vissza a szabadság. Bocs az újabb hasonlatért, de egy kutya első pár éve sem könnyű, amíg megtanítod szobatisztaságra, engedelmességre, hogy ne ugasson a lakásban, ne rágjon szét mindent, stb. Mégis rengetegen vállalják 15+ évre a felelősséget.

Egy gyerekkel 20 évre vállalsz felelősséget, amiből mondjuk 8-ban már közel sem kell olyan szorosan fogni a kezét. Az első 3-4 évben szorítod, majd fokozatosan engeded. Azért nem kell belehalni, abba az első 1-2 évbe, ami tényleg a szó szoros értelmében: ÖNFELÁLDOZÁS.