Miért vállalnak ma is kis lakásba, közös szobába több gyereket?

Nézd, Kolompáréknál Szabolcsban egyszobás lakásban 7-10 gyerek is felnő.

Minden csak viszonyítás kérdése.

Egyéni igények kérdése. Pont mostanában beszélgettünk erről a szüleinkkel egy családi kaján. Anno, amikor mi voltunk gyerekek, semmi különös nem volt abban, hogy emberek 2 szobás panellakásba vállalnak gyereket és nincs igény külön szobára, meg külön nappalira és hálószobára. Ahogy abban sem, hogy nem járnak évente külföldre nyaralni, vagy úgy egyáltalán soha sehova. Örültek, ha apukát nem akkor hívták be katonának, amikor már megvolt 1-2 gyerek, ezzel szinte veszélyeztetve a család megélhetését.

De ha mégegy generációt visszatekintünk, a nagymamám mindig emlegeti, hogy régen csak egy szobát fűtöttek és ott aludt az egész család, mégis normális felnőtt lett az emberekből (most azt hagyjuk, hogy valahol mindenki sérült). Teljesen elképedt mennyit változott a világ, mert nekünk már igényünk volt a családi házra, amikor megszületett a kislányunk.

Ma nekünk már fura, hogy pl. az egész család 10+ évig egy szobában aludjon. Az is fura, hogy a gyerekek úgy nőnek fel, hogy egy szobában laknak. Másnak meg ez maradt a természetes. Nem hiszem, hogy ezzel gond lenne.

Egyébként szerintem nagyon fontos az is, hogy milyen környezetben van mindez. Mi lakótelepen éltünk anno nagyon sokáig gyerekként, a férjem onnan is repült ki. Szinte csak aludni jártunk haza. A lakótelepen minden ott van az ember szájában, szerintem tök jó kis életterek vannak, vagyis lehet hogy kicsi a lakás, de amint kiteszed a lábad, kinyílik a világ. Ott vannak a barátok, játszóterek, fagyizó, minden. Ez mondjuk kevésbé mondható el akkor, ha az isten háta mögött lakik az ember egy lyukban és még a környékén sincs semmi, ahova "kiszabadulhatna". Mi pl. egy szép családi házban lakunk gyönyörű környezetben, de bármit szeretnénk, autóba kell ülni, bármilyen programjuk van a gyerekeknek, vinni kell őket, ha a barátaikkal szeretnének találkozni, szintén. Szóval mindkét oldalnak van árnyoldala valahol szerintem.

Nem tudnak megfelelő életteret biztosítani annyi gyereknek, amennyire vágynak, ezért vagy áltatják magukat ("majd mire nagyobbak lesznek, költözünk" - mondjuk ez sokaknak sikerül is! De olyat is láttam, ahol addigra költöztek nagyobba, mire tárgytalanná vált, mert a nagyobbak elköltöztek), vagy szentimentális maszlagot költenek köré ("a gyerekeknek jó így", "régen is felnőtt egy 10 tagú család egy szobakonyhában").

Aki meg a cigányokkal példálózik közülük, az jól mutatja, mi a viszonyítási alap. Nekem mondjuk nem az a célom, hogy a cigánysoron élőknél picit jobban éljünk.

Mert mások vagyunk, mások a prioritásaink. El lehetne fogadni.

Mi pl: nem úgy indultunk neki, hogy a kis lakásban maradunk, de a jelen helyzetben simán az lehet a vége, mert előbbre való az, hogy normális színvonalon megéljünk. Programokat, külföldi utazásokat, élményeket adjunk a gyerekeknek, mint az, hogy "A verzió" kiköltözzünk a belvárosi kényelmes, mindenhez közel lévő lakásunkból Kukutyinba, ahonnan napi 2*2 órát kellene ingáznunk (az iskolától, óvodától, munkahelytől ilyen távra lenne elérhető árú ingatlan), vagy "B verzió" egy életre eladósítjuk magunkat és a következő 30 évben a lakásból se tudjuk kitenni a lábunk, mert arra se lesz pénzünk. Felénk 80 millió egy a miéntől 1 szobával nagyobb használt lakás is. Ház 150.