Anyós és após minden nap jönni akar amióta hazajöttünk a kórházból és látni akarja az unokát. Szóltam a férjemnek mondjon nekik valamit, hogy ne jöjjenek minden nap, de nem vezetett eredményre. Hogy oldjam ezt meg?

Egyrészt tökre megértelek, első gyereknél én is hasonlóan voltam, bár nálunk nem jöttek ennyire gyakran. De később, mikor már nagyobb a gyerek óriási segítség tud lenni, szóval minél előbb kellene beszélnetek velük, ameddig még ezt türelmesen, határozottan, de szeretettel meg tudjátok tenni, ne várjatok addig, ameddig durván kiakadtok azért, mert magatokban tartottátok. Én iszonyat hálás vagyok érte, hogy vannak szerető családtagjaink, mégha ez azzal is jár, hogy bele akarnak szólni bizonyos dolgokba. Meg kellett tanulnom kezelni, és még most sem mindig egyszerű, de már sokkal jobban megy, mert közben arra gondolok, hogy szeretetből mondják, amit mondanak, vagy épp tesznek.

Tényleg a férjednek kell ezt megbeszélnie velük, mert ő a gyerekük, tőle egész máshogy fogadják el azt, amit esetleg tőled nem. Érdemes lenne találni valamilyen kompromisszumot, videót, képeket küldeni aznap, mikor nem jönnek. Elmondani, hogy a gyerekágyas időszakban hármasban szeretnétek több időt tölteni, mert szoptatni is úgy tudsz nyugodtabban, a kötődés kialakulását is ez segíti a legjobban, de hetente kétszer fél órára szívesen látjátok őket ekkor és ekkor (amikor a férjed otthon van.

Nekem jól esett, hogy anyu 2 hétig átjött mindennap, de nem vagyunk egyformák. Én is megtudtam volna mindent csinálni itthon, de őszintén jól esett csak babázni és pihenni, amíg ő mondjuk főzött valamit. Vagy csak átvette a babát büfizni, esetleg foglalkozott vele, amíg én napközben is aludtam egy-két órát. De ő az én anyukám, akivel nagyon jó a kapcsolatunk, aki előtt nem ciki gyengének lenni és aki előtt simán előkaptam a mellem, ha etetés volt.

Szokatlan volt, hogy hirtelen mindennap kerestek, érdeklődtek, de megértettem, hogy nem csak egy kis család született, nem csak mi lettünk anya és apa, hanem ők is nagyszülők lettek, a nagymamám dédi, a tesóm nagybácsi, stb. Átrendeződtek a viszonyok, felbojdult egy kicsit az élet (első baba a családban kb. 20 év után). Először nem értettem egyet azzal, hogy mindennap jöjjön, de jól jött ki, tényleg segítség volt, nem vendégség, meg bébiőr nézés. Nekem nem volt szívem elzárkózni és utólag azt mondom jó volt ez így. Azóta az újdonság ereje lecsengett, már nincs mindennapos látogatás, kommunikáció, de anyuék rajtra készen várják mikor szólunk, hogy jöjjenek, vagy mehetünk. Sokszor jól jön a jó viszony, úgyhogy csak finoman pattintsátok le őket! :)

Anyósom idős és nem kifejezetten érdeklődik az unokája iránt. Az első félévben kb. kétszer látta, akkor is mi mentünk és akkor is csak tisztes távolságból csodálta és engem kritizált mit miért csinálok rosszul... Megszoktam, korábban sem volt jó a kapcsolatunk, egyik fülön be, a másikon ki. Az érdeklődés teljes hiánya is rosszul tud ám esni. Nem engem szivat meg vele, a gyerek nem fogja érteni az egyik nagyi miért ilyen, a másik miért olyan. (Az én nagyszüleimnél is így volt.)

Ezt a férjednek kell kezelni, az ő szülei, de tényleg csak finoman... Azt pedig neked kell elfogadni, hogy az ő életükben is óriási dolog történt a babátok megszületésével. Össze kell csiszolódnotok, mint nagy család is.

25# Éppen azt írtam, hogy ezt is meg kell tanulni kezelni. A férjnek, mert az ő szülei. És anyóséknak is meg kell tanulni kezelni a kialakult új helyzetet. Összecsiszolódás. Ez nem azt jelenti, hogy mindent engedni kell, de azt sem, hogy semmit. Határokat kell szabni tisztelettel, szeretettel, kompromisszumokat kötni. Ha nem megy, akkor lehet mégegyet hátralépni.

Attól még, hogy most túlbuzgók, az nem jelenti azt, hogy 3 hónap múlva is azok lesznek és azt sem, hogy el kell ásni a kapcsolatot velük. A kérdező férjének kéne a sarkára állni és itt a legnagyobb gondot én nem a nagyszülők viselkedésében látom, hanem abban, hogy a kérdező és a férje között nincs egyetértés, a férj nem tudja a szülei előtt érvényesíteni a kis családja kérését.

Anyósom goromba, mindenbe beleköt, állandóan kritizál és észre sem veszi milyen mélyre szúrkálja bennem a késeket. Ha a férjem nem állna minden egyes helyzetben mellém és állítaná le az anyját, már az első közös évünktől felé sem néznék (8 éve vagyunk együtt) és a férjemmel is rányomná valószínű a kapcsolatunkra a bélyegét a helyzet. A stílusa konstans ugyanolyan, nem változott azzal sem, hogy unokája született. Amiért nem csinálok ebből nagy ügyet az az, hogy a férjem kezelgeti, terelgeti, kordában tartja. És igaz, ezt a nagyszülő típust nem ismerem. De azt igen, ahol szinte egyáltalán nincs kapcsolat/érdeklődés és hidd el ez sem jó. Nem ez kéne, hogy a cél legyen. 24 voltam