Miért nem sikerül kifejni a tejem? MIlyet használtok?
Nekem is medela mini electric van. Az első néhány fejés nálam sem volt sikeres. Mint kiderült azért nem indult be, mert nem voltam elég türelmes. Kell egy idő, amíg annyira hozzászoksz a fejéshez, hogy annak hatására is beindul a tejadó reflex. Eleinte néha nagyon sokáig kellett várnom türelmesen, mire végre megindult a tej, a leggyengébb fokozaton kezdem és ahogy hozzászokik ahhoz a mell, akkor tekerem erősebbre. Jah, és próbálj meg közben ellazulni, ne lesd, hogy mikor indul már meg végre, ne siess, hanem próbálj meg nem figyelni rá, olvasgass, vagy valami hasonló.
Ezen kívül megpróbálkozhatsz a C-fogással, ami fejésnél is beindíthatja a tejadó reflexet, itt találsz róla leírást:
Azzal nem értek egyet, hogy ha hozzászokik az ember egy fajta mellszívóhoz, akkor a többi nem jó, legalábbis nálam ez nem igaz. Én épp most kaptam kölcsön egy Avent kézi mellszívót, gondoltam, hogy azzal is megpróbálom, ráadásul ez éjszaka jobb is, mert azért bevallom, hogy a medela elektromosnak idegesít a hangja. Ezzel sincs gond, már első próbálkozásra sikeresen fejtem vele, kb ugyanannyit tudok mind a kettővel lefejni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!