Nem tudok az 1 éves gyerekem mellett semmit sem csinálni, mit tegyek?
Egy nagy 3 szobás házban élünk. A kisfiam csak úgy érzi jól magát, ha mászik és felfedez, egész nap... Sajnos így mellette szó szerint semmit nem tudok csinálni, egy tészta kifőzése kihívás már. Próbáltam már, hogy magammal viszem a konyhába pl. De kicsi a konyha nagyon, félek, hogy ráfröccsen az olaj, vagy elesek benne. Meg egyébként is, ilyenkor a főzés abból áll, hogy utána rohangálok, nem marad nyugton egy helyben sosem. Illetve az egész házunk egy veszélyforrás, próbáltam bababiztossá tenni, hát lehetetlen... Volt hogy szabadjára engedtem, azt hittem mindent eltettem, ami nem babának való, bedugtam a konnektorokat, stb... De valahogy mindig volt ilyenkor is valami gond, például egy fotel alól kiszedett egy elejtett szotyidarabot, és szedhettem ki a szájából. Ez is kiidegel, már nem tudom fényesebbé, tisztábbá tenni a padlót, mégis mindig talál valamit, amit nagyon nem kéne bevenni a szájába, komolyan nem tudom hogy a francba csinálja. Bármit csinálok, szaladgálhatok utána, sose marad abban a szobában, ahol epp dolgom lenne. Vettünk már neki babakarámot, járókát, ezekben természetesen azonnal ordít, amint beleteszem őt, mert ő márpedig mászni akar és játszani. Nekem ez így elég nehéz már, az egész napom abból áll egy ideje, hogy őt nézem, ülök mellette, hogy milyen veszélyes dolgot készül épp csinálni... :D
Nem tudok már megoldást erre. Más anyuka hogy oldja ezt meg? Ha kisebb lakásban laknánk, talán könnyebb lenne, de ezt a nagy házat kész veszélynek érzem a gyerek számára :( vagy hogy lehet őt rászoktatni a járókára, hogy legalább 5 percet kibírjon benne, amig mondjuk kiteregetek?
Hogy a francba kerül szotyi a fotel alá?
Hány emberrel élsz, hogy nem tudjátok tartani a rendet?
Egy mászó gyerek még semmi lényegi koszt nem csinál.
Majd ha rohan és kirámol, berámol mindent és utol sem éred.
Olajjal egyébként tényleg nem kellene zsonglőrködni, de nagyobb gyerek mellett se, ha nem tudsz rá ügyelni. Sütőben is megsül minden. A rántott hús is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!