Miért lett az, hogy 3-4 gyereket vállalni ciki?
Mert szerinted gyereket nevelni 2 ft? Szerinted mire megy el az a kis plusz, amire annyira irigy vagy?
Ha te még gyerek nélkül sem tudsz kijönni a fizetésedből, és vágysz a támogatásokra, nem a gyerekesekkel van a baj. 😅
Az a helyzet, hogy nagyon is sok adót fizetünk, már csak azért is, mert az én 5 (lassan 6) fős családom fogyasztási kosara alsó hangon is 800e ft, és amit megveszek, az mind ÁFA köteles termék. Ugye arról nem is beszélve, amit a jövedelemeink után a költségvetésbe befizetünk, vagy majd a gyerekeink be fognak fizetni, hogy azok is hozzájussanak az egészségügyi ellátáshoz, akiknek nincs, akije majd befizessen.
Ettől függetlenül én sok intézkedésével nem értek egyet ennek a kormánynak, és azzal sem, ha valaki csak a támogatások miatt vállal gyereket, vagy több gyereket. De csak azért kár utálni a gyerekes embert, mert a közösből ennek a kormánynak a szempontjai szerint kedvezményezett, hiszen a közösbe adok én is bele jócskán. Plusz ahhoz, hogy a kedvezményeket ki tudd maxolni, nem elég "potyogtatni", ugyanis ezeket többnyire középosztálytól felfelé lehet kimaxolni, alatta adókedvezményeket a jövedelmi viszonyok miatt, a hiteleket pedig a banki jtm-ek miatt kb képtelenség. Aki pedig olyan jövedelmi helyzetben van, az valószínűleg a kedvezmények nélkül is fel tudná nevelni a gyerekeit, mert megvan az a végzettségi, anyagi biztonság mögötte. Aki mögött nincs, az a támogatásokból vajmi keveset lát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!