A mai nők ennyire nem vágynak a gyermekre?

Nagyon szomorúan olvastam a hozzászólásokat.

Méghozzá azért, mert szegény exem ezért nem talál magának párt sehol, mert van két kislányunk, akiket egyébként én nevelek🤷‍♀️

"nem csak a gyereket kell elviselni, hanem az anyját is".. Ez is ilyen általánosítás, én pl abszolút nem vagyok egy hárpia, nem szoktam hívogatni az exem, a gyerekeket sem szoktam rá passzolni, akkor viszi amikor neki kedve van, egyébként is már nagyobbak (12 és 8 évesek).

Miattunk aztán semmiben nem érné hátrány az új partnert. Jóban maradtunk, mint jó haverok kb. Csak sajnálom szegényt, mert megérdemelné, hogy találjon valakit maga mellé. Az, hogy mi nem úgy jöttünk ki, az más tészta. Mint párkapcsolat nem működött, de mint ember, nagyon szerethető ha hasonló típusú nőt talál maga mellé mint amilyen ő :)

#31 az tök jó, ha ti tudjátok értelmes felnőttekként kezelni a helyzetet. Ha így van, akkor valószínűleg nem lesz probléma. Viszont sajnos nem ez a hozzáállás az általános. Sok emberben válás után is tüske marad, és gyakran oda jut, hogy az új kapcsolatot próbálja meg szabotálni.

Én a másik oldalról beszélek, a férjem, amikor megismerkedtünk, elvált volt 2 gyerekkel. A kapcsolatunk elején, meg most is néha azért a volt feleség ahol tud, odaszúr. Nyilván, szeretem a férjem, és miatta ezt elviselem, és ez a szurkálódás sem olyan súlyos, de attól a jelenség igenis valós.

Szerintem a többség még mindig akar gyereket, elég körülnézni, mennyi a kisgyerekes anya. Sok helyen 3 vagy 4 is van. A gyerekes apáktól azért ódzkodnak, mert sok velük a probléma (szabadidő, prioritások, gazdasági v. lakhatási gondok). Nem feltétlenül a gyerekkel van bajuk, inkább az életformával, ami vele jár.

N

Nincs ilyen, hogy alapvetően akarok gyereket - vagy nem akarok gyereket.

Én sem akartam konkrétan, tudtam, hogy esélyes lesz a jövőben, de nyilván csak akkor kezdi foglalkoztatni a nőt ez a kérdéskör, amikor talál egy erre alkalmas partnert.

Már 5 éve vagyok boldog a párom mellett, mostmár nagyon szeretném, ha család lennénk.

#38: köszönöm, én a 37. vagyok, valójában tényleg család vagyunk, mert évek óta együtt neveljük az unokahúgomat, a gyámja lettem az anyuka (nővérem) betegsége miatt, és emellett van két kutyánk, nyuszink, teknősünk, szóval nagy a falka. :) Unokahúgom viszont már kiskamasz, és a derült égből pottyant közénk 3 évvel ezelőtt. Volt itt közben minden, hullámvölgy, nehéz kezelni, felépíteni, összehangolni egy mozaikcsaládot. Ezt nem mi választottuk, a sors hozta így, és nem fogok hazudni, volt, hogy sírtam a párnába hogy hiányzik a régi életünk. Emellett viszont sokkal több a pozitív, és rájöttünk, hogy ha ezt a hatalmas dolgot meg tudtuk oldani, akkor bármire képesek leszünk.

Szóval pontosan tudom, hogy mivel jár, mi már rég nem vagyunk ketten. De ezt meg tudtuk oldani, és ennek ellenére vágyunk gyerekre.