A CSOK kifizetést hogyan kell elképzelni? Elöször ki kell fizetni a hàzat banki hitellel stb, azutan kb 1 év mulva végre folyositjàk?
Már amit a bank mond, sem èrtem.
Eleve ugy ajànlanànak konstrukciokat, hamár hozom az adásvételi szerzödest egy ingatlanrol.
Hogyan kell nulla Ft-al öneröböl megvenni egy ingatlant, banki hitelezés ès vagy CSOK kalkulacio és folyositàs ELÖTT eleve?
A CSOK azoknak van akiknek eleve van. Mi építkeztünk, saját pénzből kell mindent építeni majd x százalékos készültségnél kijön egy ellenőr, megnézi mizu, akadékoskodik egy kicsit, be kell mutatni számlákat mindenről IS és utána a bank utal és ezt több részletben az építkezés alatt, határidők vannak.
Emiatt szokták Babaváróval együtt felvenni és akkor az az “önerő”.
Van egy gyermekünk alberletben plusz önerö.
Egyszerüen nekem kinai az egesz, hogyan lesz ebböl ingatlanvasarlas.
Ki ir igy velem alá hazvételi szerzödest hogy majd TALÀN kapok csok-ot es banki hitelt.
Úgy, hogy a csok nem azoknak van, akiknek semmilyük nincs. A csokot a legvégén folyósítják, tehát bár beleszámít az önerőbe, a foglalót nektek kell összerakni.
És igen, ezért kicsit rizikós hitellel vásárolni lakást, mert le kell rakni foglalót (ami a vételár 10%-a szokott általában lenni), és azzal mész a bankhoz. Érdemes ezért előzetes hitelbírálatot és értékbecslést kérni.
Az is működik amit egyes ír, tehát babaváró mint önerő és utána a többi. Én azonban ezzel a gyakorlattal nem értek egyet. Aki nem bír egy fillért sem félrerakni, hogy akar sokmilliós hitelt törleszteni?
Bemész a bankba, kiadnak neked egy paksamétát milyen papírokat kell beszerezni. Nekünk anno kellett mindkettőnknek a navtól, hogy nincs tartozásunk. 1 főnek tb igazolás, mindkettőnknek erkölcsi. Majd egy igazolás, hogy nem vettünk igénybe más hitelt. Ki kellett kérni a földhivataltól is papírt a házról amit szintén mi fizettünk.
Meglévő gyermeknek személyi. Nekünk szintén adó személyi lakcímkártya.
Az értékbecslőt nekünk kellett fizetni ami 50-56 erez ft. Mikor a becslő megnézte felmérte a házat akkor, alá kellett írnunk a szerződést az ügyvédnél amit szintén mi fizettünk. Kellett még egy saját kézzel skiccelt tervrajz a házról.
Az eladónak egyedül az energetikai papírokat kellett intézni,majd ezeket mind leadni a bankba, ott is kezelési költség volt azt hiszem 20 vagy 30 ezer.
Majd 2.hét volt az elbírálás. Mikor megérkezett a pénz a számlára akkor szóltunk az ügyvédnek, át lett utalva mindenkinek az összeg majd onnan lett teljeskörűen hivatalosítva az egész, az ügyvéd intézte a földhivatal mindenfelé a beiktatást.
Mindennel együtt önerő ami nagyon minimális volt ami hiányzott a vételár és a csok összegéből/bank/ügyvéd durván 200 ezerben voltunk benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!