Szétnyílt hasizom szülés után mikor jön rendbe?
16 hónapos a lányom. Egy ujjnyira volt nyitva egy kis részen, köldök fölött 2 ujjnyi hosszan, köldök alatt szintén 2-3 ujjnyi hosszan. A köldök fölötti rész szülés után 6 hónappal már zárt volt, úgy hogy kb 6 héttel szülés után kezdtem el tornázni. Köldök alatt még mindig nyitva van, de már elvileg csak fél ujjnyira, viszont így is baromira zavar, mert látványosabb a puffadás. Amúgy érdemes szakemberrel nézetni szerintem, nekem gyógytornász szokta edzésen, mert az elején én is úgy éreztem, hogy nincs is nyitva, és akkor mondta, hogy pedig igen, még ha csak minimálisan is.
2020. júl. 2. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
Nem tudom, hogy a szülés utáni szétnyílt hasizomnál csináltak-e ilyen vizsgálatot, de normális esetben úgy döntenek egy módszer hatékonyságáról, hogy 100 önként jelentkezőből 50-nél alkalmazzák, a másik 50 esetén meg nem. Aztán megnézik, hogy mekkora a különbség a két csoport eredménye között. Vannak erre bizonyított módszerek, hogy mekkora különbség kell ahhoz, hogy lényegében ki tudják zárni a véletlent.
Hogy a szétnyílt hasizomra való torna esetén történt-e ilyen vizsgálat, arról fogalmam sincs, de ez lenne a módja.
2020. júl. 2. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
Köldöksérv miatt nem tornáztam, de a műtét óta sem ez miatt, így még 4 év után is szét van nyílva
2020. júl. 2. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
Bocs, de a saját példádból levezetted, hogy nincs értelme? Ez komoly? Plusz az, hogy neked épp szerencsésen 16(!) hónap alatt regenerálódott, az egyéni szerencse, és egyébként meg elég hosszú idő. Én végigcsináltam egy 8 hetes szülés utáni regeneráló programot és 4 ujjnyiból 1 ujjnyi maradt a szétnyílás. Most egy másfajta programot csinálok, szintén online, de még annak is része az aktív hasizom regeneráció. Tehát én nem nevezném humbuknak...
2020. júl. 2. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
4-es, csak nem egy Gyerünk anyuka? :)
Én 9 hónappal a szülés után csináltam a 8 hetes szülés utáni regeneráló programot. Ekkor én már nem tudtam kitapintani szétnyílt hasizmot, vagy maximum egy fél ujjnyit. Viszont a 8 hét alatt 6-7 centit csökkent a derekam körfogata, anélkül, hogy egy dekát fogytam volna. Ilyen sokat számít, hogy a mély hasizmok regenerálva vannak, és rendesen tartanak.
Szóval szerintem nagyon hasznosak az efféle tornák.
2020. júl. 2. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 A kérdező kommentje:
4-es teljesen normálisan kérdeztem...😒 Értem én neked visszaállt, és mivel tornáztál csak attól lehet? Hát bocs, de nekem ez nem ennyire egyértelmű.
7/11 A kérdező kommentje:
1-es, köszönöm! Megnéztem én is.
Hál istennek nem kötelező befizetned egy "lehúzós" szétnyílt hasizom regeneráló tornára 😉
5: igen 😅
2020. júl. 2. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 A kérdező kommentje:
Hát nekem meg 10 év alatt nem regenerálódott torna nélkül. Akkor vezessem le, hogy neked sem záródhatott magától?
2020. júl. 3. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: