Van itt olyan akinek azért van csak egy gyereke mert nem volt türelme, energiája újrakezdeni az egészet?
Én eléggé megszenvedtem a császár utáni felépülést és 2 év kellett utána, hogy arra merjek gondolni, mi lenne, ha... Pedig előtte kettőt akartunk biztosan. Aztán még 1 év, mire lelkileg is feldolgoztam, hogy ugyanúgy járhatok az újabb babával és szüléssel, csak most egy kisgyerekkel súlyosbítva a helyzetem, akit nem hanyagolhatok el. Piszok nehéz volt és mikor elég erősnek éreztem magam, még akkor is azt mondogattam, hogy legyen, nem zárkózom el, de nem fogok lombik programra járni érte.
Aztán valahogy nem jött és megnyugodtam. Békén hagyják a testem, koncentrálhatok a családomra, magamra, sport, munka, akármi. Akkor lett pozitív a teszt és bepánikoltam. Biztos, hogy akarom? Akkor döntöttem el, hogy most, utolsó pillanatban érkezett, igen, végigcsinálom, és soha többé. Lassan már szülök, de nehezebb terhesség, farfekvés és munkahelyi ingázás jutott hozzá az előzőhöz képest, így minden nappal biztosabban tudom, hogy nem akarom újra. Az elsőnk mintagyerek, könnyen kezelhető, elég önálló, okos, elfogadja a megváltozott helyzetet is, mégsem kockáztatok többet.
4,5 eves a fiam. Ejszaka meg felkel, at is jon hozzank. Nappal ugyesen eljatszik, de most unja magát a baratai nelkul kicsit. Sokszor beteg, oviba alig járt emiatt. Nem, nem lesz tesoja. Sokszor kerdik. Mondom nem. Kérdezték miert? Mondom sok oka van... De nem lesz, az a lényeg! Erre, de jo ha van teso....itt csak a szemeim forgatom.... Hogy nagyon sok dolog jó lenne az életben, de attol nem kap meg az ember mindent. Mi meg nem változtatjuk meg a döntésunk mas velemenye alapjan.
Amúgy anyagi oka van legfőképp, majd jon az h nekem ehhez nincs olyan türelmem mint gondoltam.. Ez van🤷♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!