Anyukák, ti mit tennétek a helyemben?

Kicsit csalódtam a barátnőmben. Lehet, hogy csak én fújom fel a dolgot, de elég rosszul érzem magam emiatt.

Szóval...

A fiaink majdnem egyidősek, két hónap van közöttük. Még csak két évesek, és hát normális, hogy néha összeverekszenek. Az ő fia elég hisztis és akaratos, nem köti le semmi, mindent elvesz a fiamtól. Az enyém nyugodt természetű, és néha túlságosan is érdeklődő, és amire büszke vagyok, hogy nem irigy.

Tavaly nyáron az övé szó szerint foltosra harpdálta az enyémet, de nem szóltam egy szót sem, kivártam, míg leszoktatja róla. Olyankor, mikor harapott mindig rácsapott a szájára, és kiabált vele. Aztán mikor az enyém megelégelte, elkezdte megvédeni magát, ami odáig fajult, hogy múltkor rácsapott a másik gyerekre egy lapáttal, mire az anyja (barátnőm) ráordított a fiamra.

Szerintem az én dolgom fegyelmezni a gyerekemet, és mivel meg is teszem, nem szólhatna egy szót sem. Mikor pár nap múlva ezt meg akartam beszélni a barátnőmmel azzal jött, hogy miért nem verem el a gyereket. Rá szoktam csapni a fenekére, ha olyat csinál, de nem akkor, mikor megvédi magát. És nem hiszem, hogy állandóan ütnöm kell, amikor a szép szóból is megérti, hogy rosszat csinált. Én nem ütöm a fiamat, de ő ezt elvárná, mert szerinte az nem verés, ha minden alkalommal megteszem, mikor rosszat csinál.

Megbeszéltük, hogy délutánonként kimegyünk, had játszanak együtt, hiszen szeptembertől egy csoportba járnak majd az oviban, tehát ha verekedni akarnak, úgyis megteszik majd.

Nem azt kérem, hogy adjatok igazat valakinek, csak szeretném tudni, hogy ti is rosszul éreznétek-e magatokat a helyemben, vagy csak én vagyok ennyire lüke.

Nem ez a legnagyobb gondom, de napok óta bánt az eset. Már az is jól esik, hogy leírhattam.

Várom a normális véleményeket!

Köszi előre is!