Mennyire veszi észre a gyerek a válást?

Hát ez nem jó egy gyereknek, 11 voltam, mikor elváltak a szüleim és évtizedekig ott volt bennem a törés. Ennek része volt a köztük levő nyílt konfliktus, bántalmazás, és anyukám évekig tartó depressziója.

Próbáljatok kapcsolati segítséget keresni, és ha nem megy, akkor legalább valahogy szépen búcsút mondani egymásnak. Nyilván ez nem könnyű, de tartoztok ennyivel annak a kis életnek, akit ketten létrehoztatok. Elválni lehet, de legalább felelősen tegyétek.

Csak 1 éves a gyerek... szörnyű, h rögtön váltok.

Minek szültél ilyen embernek?

Nem fog emlékezni rá. Abba fog szocializálódni, hogy külön vagytok, azt fogja megtanulni. Nyilván furcsa lesz majd neki, amikor rájön, más családok együtt élnek, de ezt lehet kezelni.

Szóval egy szó mint száz: igazodni fog.

A szüleim akkor váltak, amikor 6 éves voltam. Nem nagyon emlékszem rá és anyuék viselkedése miatt törés sem lett az életemben. Minél nagyobb a gyerek és minél butábban kezelik ezt a szülők, annál rosszabb.

1 éves koromban váltak el a szüleim, semmire nem emlékszem belőle. Apukámmal azután is nagyon ritkán találkoztunk, alig emlékszem rá (aztán 9 éves koromban meg is halt, alkoholista volt)

Nyilván azért válsz el mert nem jó a kapcsolat köztetek. Ezért nem ártasz a gyereknek, sokkal jobb neki szeretetben felnőni, mint állandó veszekedésben és feszült légkörben. Az én anyukám is pont azért vette rá magát már 1 éves koromban, mert az ő szüleinek a házassága sem volt jó, és végig szenvedett, hogy a szülei látványosan utálják egymást, és folyton kígyót-békát kiabálnak egymásra. Nem akarta hogy nekem is ilyen életem legyen, és szerintem jól döntött, ahogy te is.

Azt nyilván észreveszi, hogy apa már nem lakik veletek. Azt is észreveszi, hogy szomorú vagy. De hülyeség lenne, ha úgy tennél, mintha nem lennél az, megérzi így is.

Egyébként mi is ebben vagyunk, hamarosan elköltözik a férjem. Szomorú vagyok sokszor, nagyon nehéz, nem is igazán tudom őt elengedni, mert én még szeretem őt, és igazából nem is haraggal válunk el, csak sajnos nem tudtuk rendbe hozni a házasságunkat, pedig nagyon akartuk mindketten. Én úgy vagyok vele, hogy ha rájön egyszer, hogy hibázott a mostani döntésével, kész vagyok visszafogadni, kész vagyok tenni érte, de ha szétesek, akkor ez nem fog megtörténni. De ha nem jön vissza hozzám soha, akkor sem eshetek szét, mert nem engedhetem meg magamnak, hiszen itt vannak a gyerekeink, akikért felelek. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek néha a padlón, nem lehetek szomorú. Csak idő kell, hogy feldolgozzam, hogy megváltozik az életünk. Én kértem segítséget, járok pszichológushoz, sajnos önmagában ez sem volt elég, úgyhogy a háziorvosomtól kértem, hogy írjon fel egy enyhébb nyugtatót, ami nem szedál le, nem üt ki, de képes vagyok mellette egyben tartani magam. Így már képes vagyok funkcionálni, ellátni a gyerekeimet, bejárni a munkahelyemre, munkaidőben a munkámra koncentrálni, otthon játszani a gyerekekkel, stb. Nem azt mondom, hogy minden esetben az a megoldás, hogy kezdjen el az ember gyógyszereket szedni, de nálam szükség volt rá. Hamarosan jobb lesz már, és akkor már nem fog kelleni, elég lesz a pszichológus.