Hogy merjek így újra gyereket vállalni?

Sok hónapig tartó szenvedés volt a császárból való felépülésem, fél évvel utána mertem csak némileg használni a hasizmom, szóval teljesen megértelek. Azóta eltelt 2 év, elkezdtem végre mozogni, eddig minden próbálkozásnál annyira nyilallt, hogy összegörnyedtem a fájdalomtól. Zavart a túlsúly és a mozgáshiány többi velejárója. Mostanra érzem azt, hogy nem elmúlt, de csökkent a rettegésem annyira, hogy bele merek vágni a második, egyben utolsó terhességbe. Nagy nehezen meg is fogant és nagyon örülünk neki, várjuk a babát, a lányunk 3,5 éves lesz az érkezésekor.

Viszont van egy hatalmas különbség. Most nem azt érzem, hogy végre 12 hetes, hanem azt, hogy végre már 12 hét és már csak 28 van hátra a rettegett, ködbe burkolózó napig, amikor kijön. Nem csodaként élem meg, hanem egy feladatként, hogy lehessen második gyermekünk. Ugyanúgy szeretem, beszélek hozzá és mindent megteszek érte (vitaminokat szedek, sporttól orvosi utasításra lemondtam, étrendi változtatás, stb.), de inkább visszaszámlálás jellegű, hogy végre a kezemben foghassam és túllegyek rajta. A szervezetem annyira megviselte az első terhesség, hogy most sokkal rosszabbul viselem, ez sem segít a hangulatomon.

Nem ez az ideális hozzáállás, de a tapasztaltak után nem tudok csillogó szemmel csak a baba ruhákra gondolni és elolvadni a pillanat szépségétől.