Más is vitte ezért bölcsibe a gyerekét?
Ennél hülyébb okot nem is tudnék rá. Olvasgass egy kis fejlődéslélektant!
Nem igénye akkor se ha belemagyarázod.
Szia,nálunk is ez a helyzet,bár van a kisfiammal egyidős baba a családban.
Ő szeptember óta jár bölcsibe és nagyon szereti,sokkal nyitottabb lett általa.
Én mindenképp vinném a helyedben,akár heti 2-3 alkalommal ha többször nem is.
Így legalább az ovis csoportba is könnyebben fog majd beilleszkedni.:)
Nálunk hasonló helyzet volt, ráadásul egyedül is neveltem a fiam. Nem volt rajta kívül egyetlen gyerek sem a családban, sem a baráti társaságban, de még a lakókörnyezetben sem voltak vele egykorú gyerekek.
Nem emiatt ment bölcsibe, hanem mert dolgozni mentem kétéves korában.
De tapasztalatból mondom, a bölcsi ehhez kevés. Nem úgy fog más gyerekekhez hozzászokni, ha beadod egy intézménybe, és kész. Évek óta látom a fiamon, hogy pont az hiányzott volna neki, hogy én vigyem őt közösségbe, úgy szocializálódjon, hogy én is ott vagyok vele az elején még. Neki ilyen sosem volt, nem volt olyan gyerektársasága, ahol gyerekek ÉS szülők együtt voltak jelen. Hiába van gyerekek között kétéves kora óta, ez mindig csak intézményi szinten történt.
Úgyhogy a kicsivel már máshogy csinálom, egy éves, most sincs több gyerek a családban, se a baráti társaságban (a fene se érti, tíz év alatt nem született egy se a többieknek), viszont járunk programokra. Neked is ezt ajánlom, főleg, hogy otthon vagy még te is, menjetek baba-mama klubba, baba tornára, van egy csomó minden, amit ki lehet próbálni, zenés foglalkozások, vagy mozgásos foglalkozások, úszás, stb. Így látna téged másokkal kommunikálni, kapcsolatot teremteni, és te is ott lennél, amikor ő másokkal kapcsolatba lép. Tanulni kell ám ezt is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!