Normálisak ezek a reakciók bölcsis beszoktatásnál?

2 éves kislányom múlt héten kezdte a bölcsit. Az első 3 napban végig vele voltam, bár sokat odajött hozzám, de egyre többet játszott nélkülem is. Csütörtökön és pénteken már fél-1 órát játszott nélkülem, én pedig kint voltam. Erre hétfőn, amikor ki akartam menni keserves sírásban tört ki. Kimentem ugyan 10 percre, majd később megint 10 percre, de vigasztalhatatlanul ordított, üvöltött. Ma már nem is akart ott ebédelni. Ma már nem mentem ki tőle, de így meg egy métert sem lépett el tőlem, minden játékot odahozott hozzám és úgy játszott. Végig szomorú volt, nem az az önfeledten játszó kislány, mint itthon. Ha a gondozónénik magukhoz hívták, vagy mondták, hogy anya menni fog dolgozni, egyből sírt. Megérkeztünk, és egyből azt mondta, hogy "anya ne menj pisilni." Bent is simogatta az arcom, hogy "anya ne menj ki". Borzasztóan nehéz.

Ha itthon beszélünk róla, azt mondja, megy holnap is bölcsibe, szeret járni bölcsibe, anya mehet vissza dolgozni, ő nem fog sírni, hisztini. De gondolom ezeket csak azért mondja, mert ezeket "várjuk" el tőle. Normálisak ezek a reakciók?

Gondozónők szerint nem tud feloldódni mellettem, szorong, hogy mikor megyek ki megint, és amiatt nem tud önfeledten játszani. azt javasolták, hogy holnap a férjem vigye, hagyja ott fél órára, és én menjek érte. (így fog majd menni élesben is amúgy). Csak délig lenne amúgy, ottalvás egyelőre nem lenne. Ja és akkor holnap valószínűleg végig üvölteni fog? A szívem szakad meg...nem is tudom mit várok tőletek. Esetleg pozitív sztorikat, kicsi megnyugtatás, hogy ennek ellenére még sikerülhet a beszoktatás. De sajnos azt érzem, hogy ő úgy éli meg, hogy cserben hagyom, nem számíthat rám stb. :(