Hány éves korig lehet bölcsibe beadni a gyereket?
3 éves korig.
3 évesen már óvodába kell járnia.
Az én lányom 2 évesen kezdte, most lesz jövőhéten három.
Júl. 14-től nyit a bölcsi, így megy még 3 hetet nyáron, majd szept. 1-től oviba.
Betöltött 4 éves korig lehet hivatalosan.
Az én lányom nov.26-án töltötte a négyet. Dec. 1-től ment oviba.
6/7-es
Valóban jobb egy gyerkőcnek a kisebb közösség, mint egy nagyobb, de nálunk pl. a bölcsődében 2 gondozónőre vannak a lányomék 25-en! Ez a nagycsoport, akik szept. mennek oviba.
A középső csoportba 2 gondozóra vannak 18-an, a kis csoportban pedig 5 gondozóra 12-en! (8 hó-1 éves korig).
Tehát nem feltétlenül vannak a bölcsiben kevesebben a gyerekek, mint az ovikban. Ez egy pesti bölcsőde egyébként.
Kérdező: az, hogy most szeretnéd majd bölcsibe vinni .. hát ahhoz be kellett volna íratnod már tavasszal. A beiratkozások mindenhol véget értek. Ha fel is veszik, akkor is várólistára. Nem sűrűn van hely már ilyenkor a bölcsikben.
Ovis beiratkozások is véget értek már, de talán ott nagyobb esélyetek lenne. Kezd el leszoktatni a pelusról.
Ha egyáltalán nem megy, akkor marad a családi napközi, ahol egyrészt hely is van, másrészt a pelenkába nem kötnek bele.
Olyam bolcsi, ami 200%-os kapacitassal mukodik, mert a keruletben csak 8 bolcsi van es minden evben 300-400%-os a jelentkezesi arany.
Vard ki a vegeg, mi lesz akkor, ha az ovik 3 evesen tenyleg kotelezok lesznek.
Nalunk mar most 120%-os az ovik kihasznalasa..raadasul rengeteg gyereket elutasitanak, hiaba jar bolcsibe es menne oviba. ;/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!