Bölcsiben fogok gyakorlatozni, szeptembertől. Viszont nem voltam még bárány himlős, pedig 19 éves vagyok. Érdemes elmennem oltásra?
Nem biztos jó kategória,de az egészség témakörben kevesebben vannak.
Kissé hipohonder vagyok az ilyen komolyabb betegségekre,meg olvastam is,hogy felnőtt korban veszélyes lehet. Anya szerint ne foglalkozzak vele,ha elkapom majd túlesek rajta. De szerintem nem szerencsés több hetet kimaradni egyetemről,meg félek is hogy csúnya leszek,meg ugyebár a szövődmények is aggasztanak.
Mielőtt beadtam a jelentkezést egyetemre,erre nem is gondoltam.
Mennyire gyakori a bölcsiben a himlő ?
Hihetetlen ,hogy nem kaptam el kiskoromba,sőt még gimiben is voltam olyan lány közelében akiben pont akkor lappangott a himlő,és semmi.
Én 21 évesen kaptam el az akkor 1 éves unokaöcsémtől. Ő röhögve bírta, én kifeküdtem tőle 2 hétig. Az oviban is volt járvány, az egyik anyuka elkapta a gyerekeitől, 2-3 napig lábra se tudott állni.
Én a helyedben beszélnék dokival és meggondolnám az oltást, mert gyerekeknél is hallottam, hogy az oltás ellenére elkapták, de sokkal kevesebb pötty jött ki és hamarabb túl lettek rajta.
Amúgy tényleg jobb lenne akkor elkapnod amíg még nem vagy terhes vagy kisgyerekes anyuka, akinek a gyerekét is el kell látni.
A bárányhimlő tényleg terhesen veszélyes, főleg azért, mert ha felnőttként esel át rajta, lehet, hogy nem is veszed észre, de bajt okozhat.
Úgy gondolom, hogy még mindig jobb lenne, ha most elkapnád, és legalább túl lennél rajta. Terhesen nem kellene emiatt aggódnod.
Mindenképpen oltasd be magad szerintem. A bárányhimlő szövődményeinek sokkal magasabb a kockázata ilyen korban, mint kisgyermekkorban. Nemcsak a terhesekre, bármilyen felnőttre. Ahogy 1-es is írta, lehet, hogy nem lesz nagy probléma, még ha el is kapod a betegséget, de lehet, hogy lesz, azt előre senki sem tudja megmondani, hogy mennyire lesz súlyos. Minek rizikózni? Ha beoltatod magad, akkor legalább nem fog ez aggasztani.
Javaslom oltási tanácsadónak (minden megyeszékhelyen van) is eltenni ugyanezt a kérdést: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!