Bölcsődei beszoktatás, nagyon megdöbbentem. Ez általános mindenhol?
Ma volt szülői, én úgy gondoltam, hogy a bölcsi szeptembertől kezdődik, mert felvették a lányom. Erre kiderült, hogy minden gyereket beosztottak, hogy ki mikor szokik be, egyszerre csak két új gyerek mehet. Ránk októberben kerül sor, de van aki december elején kezdhet csak!
Mindenkinek leesett az álla, persze gondolom voltak "csókosok", mert volt aki nagyon lapított.
Nekem már mennek kellene dolgozni, de hiába vették fel bölcsibe, még sem kezdhet.
Máshol is ez a rendszer, vagy csak nálunk ennyire kényelmesek a gondozónők?
Dehogy kérték a szülők, mondom, minden szülőt tejesen váratlanul ért, hogy nem kezdhetnek a gyerekek. Mindenki azért íratta be, mert kényszerhelyzetben van, nem azért, hogy még otthon legyünk.
Azt mondták, ha valakinek túl késő az időpont, a szülők cserélgessenek egymás között ha tudnak, de ők nem tudnak mit tenni. 2 gondozónő van összesen 15 gyerekre, van köztük régi gyerek, van köztük új, és fejenként egy újat vállalnak 2 hetente. Sőt, hely sincs nagyon, mert van olyan régi gyerek a csoportban, akit csak decemberben vesz át az ovi, addig foglalja a helyet.:(
Azt mondták a gondozónők, hogy ez bizony minden évben ugyanilyen meglepetést okoz a szülőknek, de beiratkozásnál senki nem mondott erről egy szót sem.
Fel kellett volna hívniuk a figyelmet, hogy várhatóan akár év végén kezdhet csak a gyerek, számítsunk rá. Ez korrekt lett volna, de nem 2 héttel közölni szeptember előtt!
A gyerek lázban ég, hogy megy bölcsibe, most mit mondjak neki és a munkahelyemen? Bocs, tévedtem pár hónapot, még ne várjatok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!