A bölcsődei támogatás (40 ezer ft havonta) fordítható az étkezés finanszírozására is?
Azt tudom, hogy önkormányzati bölcsinél is igénybe lehet venni.
Nálunk csak a gyerek étkezését kell fizetni - Erre igényelhető ez a 40ezer forintos támogatás?
Gondolom ha lehet majd erre is, akkor addig az összeghatárig ami az étkezést fedezi. A 40-et nemhinném, hogy odaadják, ha mondjuk csak felébe kerül.
De ez csak az én gondolatmenetem.
Sosem lehetett igénybe venni állami bölcsiben.
"A Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkába történő visszatérésének támogatására továbbra is igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás. A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. A támogatás a 3 év alatti gyermekek NEM önkormányzati fenntartású bölcsődében (pl. családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, bölcsődében, mini bölcsődében) való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe."
Igen, ezt a tervezetet olvastam, hogy felemelik 40-ről 50ezerre az összeghatárt, illetve, hogy igénybe lehet majd venni állami bölcsiben is (meghatározott feltételek mellett).
Természetesen én is arra gondoltam, hogy ha bejön, akkor csak az étkezést fizetni belőle, ami kb 20 ezer
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!