Milyen pozitiv és milyen negatív tapasztalataitok lettek bölcsibe járás után?
Külföldön élünk, 16 hónapos kora óta jár bölcsibe a fiam (most 3 éves és két hónapos, és jövő szeptemberben kezdi az iskolát az itteni szabályoknak megfelelően, addig még bölcsis).
Negatív: keveselltem a levegőzést, amíg középső csoportos (a másfél-2 évesek csoportja) volt, szinte alig mentek ki. Sajnáltam, hogy kevesebb időt töltünk együtt. Később a levegőzés aránya nagyobb lett, de még mindig indokolatlanul ritkán voltak az udvaron. Szerencsére mióta nagycsoportos (2,5 éves kora óta), ha csak nem esik az eső, kint vannak.
Pozitív: jól érzi magát, (meg)tanul(t) franciául is beszélni, mindennap alszik délután, szépen önállóan eszik, türelmesen kivárja a sorát (itthon is, ha kell). Nagy szeretettel beszélnek róla a gondozók, és ez nekem jólesik :) Néha "hazahoz" újfajta szokásokat, gesztusokat, amik nem mindig szimpatikusak, ezekről rövid úton kiderül, hogy melyik gyerektől tanulta. Ezt nem veszem negatívumnak, fontos része a személyiségfejlődésnek, és eddig még semmi elviselhetetlen szokása nem lett :)
Negatív:
Keveset voltak a levegőn. Pár csepp eső már bent tartotta őket. Míg otthon voltam minden időben kimentünk, imádta.
Kevés volt a korának megfelelő játék, könyv. 2,5 múlt mikor kezdett. Otthon már bőven lego-zott (nem duplo), normál puzzle-lel játszott, nem csak leporellókat olvastunk.
Sok volt a betegség. 2 hét bölcsi, 2 hét otthon.
Nem beszélő gyerekből volt a több, gyakorlatilag csak a nevelőkkel tudott beszélni.
Pozitív:
Csak egy: az ovihoz képest kisebb csoport.
Pozitív: Gyakorlatilag minden készsége fejlődött. Nálunk sokat voltak az udvaron , volt hogy télen is hálózsákban kint aludtak.
Negatív:volt hogy már kiszáradt a délutáni k@ki a pelusban, és nem cserélték ki mert "nem volt délután váltótársa", hogy bemenjen az udvarról (persze nem igaz, hiszen dupla csoportok voltak). Olyan is volt, hogy 2 hét alatt 3x fogadtak azzal, hogy jegelni kellett, mert beleharapott ugyanaz a gyerek. Változás ezekben lett, de csak miután megemeltem a hangomat!
Pozitív: Ügyesebb lett étkezésben, jobban kialakult a napirend, jobban aludt este, vmivel az étvágya is javult, jelentősen fejlődött a beszéde, gyakorlatilag mindennap vitték ki a levegőre, csak ha esett az eső nem.
Negatív: nem igazán erőltették a szobatisztaságot.
Magánbölcsi, 7 fős csoportlétszám, 2 nevelővel.
Pozitív: fantasztikus nevelői voltak, kívánni sem lehetett volna jobbat az első intézményes élettapasztalathoz, sok figyelem jutott rá, ők segítették a szobatisztaságát, hasonló érzelmi hátteret biztosítottak neki mint mi itthon (elismerték az érzéseit, alkalmazták a sírásmeghallgatás módszerét), a bölcsiben volt úgynevezett pizsiparty, ahol havonta egyszer egy pénteken "buliztak", ottaludtak aztán (nekünk volt kimenőnk :)), ez az elejátől zökkenőmentes volt (itt vol az, hogy életében először máshol aludt), ez segített aztán a nagyszülőknél alvást a lehető legkönnyebbé tenni, csak integrálni kellett a pizsiparty kifejezést a papáékhoz és mosolyogva maradt ott is, azóta is várja a papás pizsipartykat. Az oviba szoktatásnál semmi gondunk nem volt.
Negatív: a végén (3,5 évesen) már érezhetően kevés volt neki, amit az a (gyerek) közösség adott. Plusz a legtöbben a megszokott gyerekek, "barátai" közül előbb mentek el oviba mint ő. Majd' 90ezerbe került a heti 3 napos ellátás - ennek örülök, hogy vége :D
Negatív:
Szinte sosem mentek ki az udvarra, jó időben sem. A levegő hiánya érezhető volt, nem is fáradt el.
Kevés játék volt, azok is inkább piciknek. Enyém 2 évesen kezdte, de nem volt pl. gyurma, kirakó, ami itthon sláger volt.
Nem mondókáztak meg hasonlók.
Ez nem feltétlen a bölcsi hibája, de a gyerekek nagy része nem kommunikált egyáltalán, rengeteg volt a sírós, nyafogós.
Pozitív: Tényleg törekedtek arra, hogy önállóak legyenek a gyerekek. Önálló étkezés, öltözés.
Csoportszobában mindig tisztaság volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!