Pici gyermeketek, illetve ti hogyan viseltétek a bölcsibe szoktatást? Mesélnétek?

Kisebb volt, 17 hónapos. Könnyen indult majd nehéz lett. Nagyon anyás szóval féltem. Első 2 héten semmi gond nem volt. Ugyan ott voltam vagy 2 napig de mikor elmentem se volt gond. A gondozónőhöz hamar elkezdett kötődni, nagyon szereti. Reggelente szívesen ment. Én örültem aztán 3. héten jött az ott altatás, hát 180 fokos fordulat. Elalvásnál sírt, reggelente sírt, éjszakánként óránként ébredt. A cumijárt 24 óraban kérte pedig előtte csak alváshoz igényelte. Aztán 1-2 hét után megszokta. Azóta 1x se fordult elő, hogy azt mondta nem akar menni, már közel egy éve.

Persze én is nehezen viseltem, igyekeztem tudatosítani magamban, hogy muszáj dolgozni. Ha nem lenne muszáj, akkor nem lenne bölcsis.

A lányom 22 hónapos volt, mikor családi napközibe, és pont 2 éves, mikor állami bölcsibe ment. Fontos leszögeznem, hogy ő sosem volt egy ragaszkodó típus, a szeparációs szorongást is csak a netről ismerem.

Újra kellett pár dolgot tanulnom a munkámban, így úgy döntöttünk, kipróbáljuk a családi napközit. Itt kis létszámban voltak a gyerekek, a gondozónő rendkívül jól értette a dolgát. Hétfőn kezdett ott a lányom, akkor már ott is hagytam pár órára, csütörtökön végül sikerült elaludnia, abban a két hónapban egyszer sem volt gond. Nagyon szeretett odajárni, teljesen kinyílt, sokkal közvetlenebb lett, mint előtte volt. Nem volt olyan könnyű elengedni, de kárpótolt az a fejlődés, amit a lányomon tapasztaltam.

Ez a kis létszámú csoport nagyon jó előképzője volt az államinak.

Abban az államiban, ahová a lányom jár, két hét a beszoktatás alapból. Ha bátrabbak lettek volna a gondozók, akkor már a harmadik napon a bölcsiben hagyhattam volna a gyerekem akár egész napra, így végül öt napot vett igénybe az egész folyamat. Nagyon könnyen ment, az első nap még ott voltam vele, a második nap kiküldtek a csoportszobából mondván, minek üljek ott, a harmadik naptól már haza is mehettem. Egyelőre jól érzi ott magát (két hónapja bölcsis), sokszor haza sem akar jönni.

A két beszoktatási alkalom miatt sokféle gyereket láttam. Valaki jól viseli, valaki nehezebben. Az egyik kislány például a két hét helyett 5 hét alatt szokott be, addig reggel, délben, délután üvöltött az anyja után. Ez mindenkinek nehéz időszak volt, de aztán a kislány is rájött, hogy nem rossz dolog a bölcsi. Olyan is volt, aki félidőben feladta, és kivette a gyerekét a bölcsiből, mert nagyon nem ment.

Rengeteget énekelnek, mondókáznak, játszanak, rajzolnak, sok időt töltenek az udvaron. Ha jók a gondozók, sokat foglalkoznak velük. Ha nem élnék meg a gyerekek olyan rosszul, nagyon jó "buli" lenne amúgy, de sokszor maguk a szülők is felelősek a nehéz beszoktatásért. Ha te nem vagy elég erős, ha látszódik rajtad a bizonytalanság, és nem bírod ott helyben elengedni, akkor nem lesz könnyű dolgotok. Hiszem azt, hogy ha nem éled meg ezt annyira negatívan, akkor a kisfiad is könnyebben átvészeli majd. Tudnám esetleg neked is ajánlani egy családi napközi kipróbálását, ott megláthatod, mi történik, ha nem vagytok együtt, és a kisfiadat sem sokkolja le hirtelen 13-14 gyerek.

Az egyik fiam 24 hósan, a másik 22 hósan ment. Féltem persze, de végül nem volt velük nehéz. Az elsőnél gondoltam, hogy nem lesz annyira vészes, mert ő már a játszótéren is nagy "parti arc" volt. Nála inkább otthonról elindulni volt szörnyű reggel, főleg, amikor az első két-három hét után elmúlt az újdonság varázsa, mert otthon még annyi más dolga lett volna :) ("én már voltam bölcsiben!"), de mire beértünk leizzadva és végighisztizve az utat és meglátta a haverokat, már le sem voltam tojva. Sokat segített, hogy mindig bevittünk otthonról valamit "megmutatni". A kisebb sokkal anyásabb volt, nála jobban tartottam a bölcsitől, de jelenet helyett ő meg olyan kis csendesen és bátran ment, összeszorított foggal... (nagyon sajnáltam és büszke voltam rá). Igaz volt, amit a gondozók mondtak, hogy kb. 3 hónap, mire teljesen megszokják, hogy ez az élet új rendje. Ott aludni már a második hét elejétől ment, de csak 3 hónap után láttam, hogy feloldódtak, már tudják ki kicsoda és mi hol van, mi a rendszer, büszkén mutatják, kinek mi a jele vagy hol kell kezet mosni, és megszokták a tömeget is (nálunk max. 8 fő volt államiban a csoportlétszám). És aztán persze megszerették a bölcsit, még sulisként is vannak onnan barátaik, sőt baráti családok, ahol a szülők is barátaink lettek sok közös játszóterezés alatt.

Nagyon fontos, amit előttem írtak, hogy te legyél biztos magadban, hogy ez egy jó döntés, a gyereked ott jó kezekben lesz, bátran, lelkesítve állj hozzá, ne pedig a bűntudattal. (Persze utána a folyosón már lehet sírni, hogy lezárult egy korszak....:)) És ahhoz szoktasd, amit később is be tudsz tartani, persze fokozatosan, de nem túlságosan elhúzva hónapokra újabb és újabb engedményt adva magatoknak. Fontos az is, hogy a gyerek érezze, hogy ez egy jó rend, de nem kívánságműsor, hanem az ő "munkahelye", amiért büszke vagy rá, és hogy tájékoztasd, hogy mi fog történni: hogy te elmész, de biztosan mindig visszajössz. Mivel persze az órát nem ismerik, de mondhatod, hogy alvás és evés után itt leszel (és akkor azt tartsd is) és sose tűnj el köszönés nélkül, akkor se, ha az eleinte több hisztivel jár. És persze az is fontos, hogy délután aztán már naaagyon figyelj rá, tudjatok minőségi időt együtt tölteni, hogy meglegyen a napi anya-adagja is.

Szívesen mesélek, Volt egy öreg anyakecske s annak hét gidácskája. Úgy szerette őket, ahogy csak anya szeretheti a gyerekeit. Egyszer eleségért készült az erdőbe. Összehívta a gidákat, és így szólt hozzájuk: – Kedves gyermekeim, kimegyek az erdőre. Vigyázzatok, óvakodjatok a farkastól: ha beengeditek, szőröstül-bőröstül fölfal. Furfangos állat a farkas, még azt is megteszi, hogy idegen bőrbe bújik, de ha jól figyeltek, reszelős hangjáról, fekete mancsáról nyomban ráismertek. Fekete lett a covidtól neki.

Először csak teszteljük a gazdaságból trükkel csent 1929 darab csengő pengő pénzünkből, hogy féltek-e, gidácskák, majd hogy kezesbárányok vagytok-e, és már szank ciconálunk is a tigriscicókkal. Majd hamisan tesztelünk, hogy kiálljátok-e a próbát. Ha kiálltátok, máris 1933 esztendőnyi csengő pengő érmével gazdagodunk, cserébe megsimizzük a buksitokat, gidácskák.

A gidácskák nem fogadtak szót, és apránként, lábanként beengedték a farkaskóómát, be nem tartva a másfél méter kötelező téééév-oltságot.

(Bill Gates népmeséjéből idézet hangzott el. Óvakodj a Gatestól!)