Járt már valaki így? A Konakion ampulla beadását túladagoltuk a babának.
Figyelt kérdés
Elég félreérthetően tájékoztatott a védőnő. Persze ez tudom nem mentség mert van benne betegtájékoztató is. Voltunk már orvosnál a picivel és vérvételen is .Arra lennék kiváncsi hogy ha más is követett el ilyen hibát akkor annak később lett e valami szövődménye.2016. máj. 5. 21:31
11/15 anonim válasza:
Talán azért kérdeznek vissza, mert lehet, hogy van más is, aki "túladagolta", de mondjuk úgy, hogy egymás után beadott kettőt, te meg úgy adagoltad túl, hogy hetente adtad vagy pont fordítva. És mondjuk teljesen más a gyerek fekvése egyik esetben mint a másikban. De ha konzultáltál orvossal, csináltak vérvételt és elolvastad a betegtájékoztatót, amelyben szerepel, hogy mi történhet (Felléphet sárgaság (a bőr vagy a szemfehérje sárgás elszíneződése), hasfájás, székrekedés, lágy széklet, rossz közérzet, nyugtalanság, bőrkiütés és májműködési zavar (vérvizsgálattal kimutatható).), akkor mit vársz tőlünk? Vagy miért leszel előbbre, ha valaki azt írja, hogy az ő gyerekénél nem okozott gondot vagy ha éppen azt írja, hogy a gyerekének májműködési zavara lett. A te esetedre egyik sincs hatással.
12/15 anonim válasza:
mi is túladagoltuk! az orvos szúrta el, mikor írta a receptet azt írta rá, hogy heti 1! aztán a gyógyszertáros meg ráírta a dobozra.
én úgy vagyok vele, hogy az orvos tudja a tuti, pláne első gyereknél, nem is gondoltam, hogy elírta...
mikor elfogyott akkor mondtam a dokinak, hogy írjon már még, ő meg majd infarktust kapott, hogy beadtuk máááááár?
mi vérvételen se voltunk, többet nem kapott, szerencsére nem okozott gondot, 6 éves, makk egészséges :)
ti mennyit adtatok?
13/15 anonim válasza:
ahhoz kepest h kb en valaszoltam egyedul a kerdesre a 12es mellett en lettem jol lepontozva :)) 7
14/15 anonim válasza:
Régen hetente adták a babáknak, mégse lett semmi bajuk. Az en gyerekem 1x kapott, 2 hónaposan,(kórházban sem) mégis él és virul.
Semmi baja nem lesz a tiédnek sem.
15/15 anonim válasza:
Évtizedeken keresztül heti 1 ampullát kellett adni a babáknak, az hogy havonta egy ampullát kell adni, csak pár éve van. Pont ezért van az, hogy néha még előfordul, hogy rosszul írja fel az orvos az adagolást, mert olyan sokáig másképp adták. Semmi baja nem attól se, ha hetente kapta, az előző két generációnak se lett tőle baja :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!