Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Betegségek, oltások » Az orrszívás mennyi ideig mehet?

Az orrszívás mennyi ideig mehet?

Figyelt kérdés

Kislányom most lesz két éves decemberben, egy hónapja kezdte a bölcsit. Első hét után lebetegedett, de kb 4 nap nurofentől és orrszívástól rendbe jött. Második héten pénteken nagyon nyűgös volt, folyamatosan rajtam lógott, szombat hajnalra 39,2 fokos láza lett. 2 napig küzdöttem a lázzal, közben megeredt az orra is és köhögött. Doki tanácsa alapján adtunk neki Panadolt, és orrcseppet, amit ő írt fel, de egyre rosszabb lett, következő vizitkor felírt neki augmentint és biogaiját, a másik kettőt pedig továbbra is kellett szedni. Most hétfőre se lett jobb, elvittem megint, erre a doki felírt fülcseppet és fenistil cseppet. Ez már 6 féle gyógyszer, csak úgy mellesleg.

Szóval ez az előzmény, közben folyamatosan szívjuk a gyerek orrát, ami hozzávetőlegesen 3 hét, összeszámolva a napokat. Napi három a max, amit el tud viselni a család lelkileg. Szerencsétlent az apja szinte gúzsba köti a karjaiban, én meg szívom neki amennyire kíméletesen csak tudom, de úgy ficánkol még így is, hogy sokszor nagyon megüti az orrszívó az orrfalát. Üvölt közben hogy fáj, állj meg, inni, nem, ajjajjajj. A szívem szakad meg érte, de tudom, hogy muszáj kiszívni. Még is bennem él a kétség, hogy jól csinálom-e. Hogy tényleg annyira fáj-e neki, ahogy üvölti vörös fejjel és leizzadva, vagy csak pluszban hozzá meg van ijedve. A technikám egyébként annyi, hogy az egyik orrlyukát befogom rövid időre, utána mozgatom enyhén ki-be az orrszívót a másikban. Rengeteg cucc jön, és 10-15 perces szívás után azt mondhatom, hogy már nem jön több (sok esetben már nem tudom kiszedni, mert annyira nyákos, hogy bent ragad a cucc és az istennek se tudom kiszívni).

Iszonyat tortúra ez mindenkinek, főleg nekem, aki az orvos utasítása alapján 6 féle gyógyszerrel tömöm szegényt, és nem látom rajta hogy sokat javult volna. Annyira össze van törve a szívem miatta, és tényleg nem tudom, hogy mennyi ideig lehet ezt még így csinálni.

Mondjátok meg: szerintetek lesz valami maradandó lelki károsodása ettől a kínzástól? És helyes-e ennyi gyógyszerrel etetni ezt a kis csöppséget? Vagy túldramatizálom?

köszi előre is a válaszokat!



2014. nov. 11. 23:21
 1/10 anonim ***** válasza:

15 perces egy orrszívás?! Valamit rosszul csinálsz, hogy lehet annyi? Ki-be miért tologatod neki? Körbe-körbe próbáld. És ha nagyon náthás, a napi 3 kevés. Nem értem miért csak "hármat bir lelkileg a család"? Na nemár..

És még annyi, hogy 4 napig nem szerencsés nurofenezni, max 3ig, mert immunis lesz rá a gyerek.

Remélem nem csak bacogatásnak veszed és tudtam segiteni is :) Jobbulást!

Ha a doki ennyi gyógyszert írt fel neki, akkor ez a helyes bár nem értem ha nem bízol benne miért nem keresel másik dokit?

2014. nov. 11. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Szia! Köszi a választ. Azért tologatom neki ki-be, mert 1 így úgy érzem, hogy könnyebben jön neki, 2 mert magamnak is így csinálom, amikor arcüreggyulladásom van (kb minden hónapban van egy sajna). 10-15 perces egy orrszívás, mert igazi élet-halál harc, hogy kiszívjam neki, közben muszáj egy picit pihenni. Na jó, talán nincs 15 perc. de a leghosszabb tuti, hogy volt 10 perc. Mindezt azért, mert brutálisan sok cucc jön az orrából, van hogy közben el kell öblítenem, különben bemegy a porszívóba. Azért háromszor, mert délelőtt egyszer, délutáni alvás előtt egyszer, és esti alvás előtt egyszer, de van hogy kétszer is, ha nagyon sok van neki. Szerencsére a párom itthonról dolgozik, egyedül ki se tudnám szívni neki, max ha odakötözném az ágyhoz, vagy nem tudom. Azért nem bízom az orvosban, mert abszurdnak tartom, hogy egy 2 éves gyereknek ennyi gyógyszerre legyen szüksége, illetve hogy egy megfázást antibiotikummal kelljen kezelni (egyébként a szüleim orvosok, és ők sem értik, de ugye ők nem gyermekorvosok, így inkább a doki tanácsait követem, még ha kételkedve is).

Nem haragszom, sőt köszönöm, hogy írtál. Megpróbálom neki körkörösen, meg talán többször.

2014. nov. 11. 23:47
 3/10 anonim ***** válasza:

uh, ezt olvasni is rossz volt :)

szerintem azért üvölt mert 15 perc az kegyetlen... és a technikád is teljesen rossz, bocs, hogy így leírom, de hát ezt kérdezted :(

befogni a másik orrlyukát nem szabad, le is van írva a használatiba, ettől is már lehet annyira kellemetlen neki, hogy üvölt. ki-be se húzkodd, mert az időt húzod vele, tedd be, és lassan forgasd míg meg nem találod azt a pontot ami pont jó és fél perc alatt kint van.

és persze az is nagyon fontos ha sűrű a cucc, hogy előtte pár perccel tengervizes sóoldattal csepegtess neki, ettől fellazul és szépen kijön. de át is moshatod neki, én már azt csinálom, füllorr gégész tanácsára.


na meg az is lényeges lenne, hogy amint szörcsög, egyből szívd ki neki, túl sok idő telik el ha napi 3x szívod. elhiszem, hogy sajnálod, de pl. a fülgyulladás oka ez lehet :( ha napi 30x van rá szükség akkor annyiszor kell! meglátod, ha így csinálod, nem is fog annyira sírni :)

mivel 2 éves, a maci, baba, orrát is ki kéne szívni és ő magának is próbálkozzon, álljatok a tükör elé :)


lefogásra meg az a legegyszerűbb ha lefekteted a földre, a 2 lábad közé. a lábaidat meg úgy teszed, hogy a vállán legyen, így nem tud odanyúlni, ficeregni se, és mivel a 2 combod között van a feje, így azt se tudja mozgatni.

2014. nov. 11. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Szia!

Az én orrszi-porszim használati útmutatójában pont az van, hogy be kell fogni az egyik orrlyukat. Most meg is nézem...Aszongya: "Ha a gyermek értelmi képessége már megfelelő szinten van az együttműködéshez, az ellentéte orrjáratot leszoríthatjuk ujjunkkal a tökéletes vákuumképzés és az orrszívás időtartamának lerövidítése érdekében."

Nos akkor tényleg nem lenne szabad leszorítani, mert abszolút nem működik együtt. :(

ÁÁÁÁááááá!!!! Én ezt már nem bííírom! :'( :'( :'( :'( :'(

2014. nov. 11. 23:58
 5/10 A kérdező kommentje:
Ja és természetesen előtte besprézek neki, meg amúgy is kap sinupretet, ami nyákoldó. De még se folyik az orra, hanem be van neki dugulva. Ott van a kis arc- meg orrüregeiben, és nem jön ki, csak 10 perces harc árán, magától nem folyik. Nyilván, ha folyna állandóan szívnám neki... Gondolom...
2014. nov. 12. 00:00
 6/10 anonim ***** válasza:

ne haragudj, de most olyat jót nevettem :D

nyugi :) sok kicsi, sokra megy, ez a lényeg! sokszor csináljátok és tényleg ha partner benne, akkor az is rengeteget számítana, ha magának csinálná mondjuk napi 3x :) ez sokat lendíthet a dolgon, mert így megismerkedik vele, nem egy idegen dolog lesz amit beledugnak az orrába akarta ellenére :)

enyém vgy 20 percig totyogott a tükör előtt a porszívóval de aztán csak sikerült neki és onnantól szó nélkül hagyta :)


ha meg orvosok a szüleid, az orr átmosást kérdezd meg tőlük, én tényleg nagyon ajánlom! semmi ártalmas nincs benne, lehet kapni hajtógázas tengervizes orrsprayt, azzal a legeyszerűbb és tényleg hamarabb gyógyul, kipucolja az egész orrjáratot, nem csak az orrlyukat. mi savós fülgyulladás miatt kezdtük el és fél éven keresztül csináltuk napi 2x, halláscsökkenés miatt (nem ürült a savó), ezzel úsztuk meg a fülfelszúrást!

2014. nov. 12. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Euphorbium compositum heel orrspray. Nagyon szépen oldja a cuccot.

Az enyém akkor üvölt, ha lefogom, így inkább magának csinálja. Most 16 hónapos, kb. 2 hónapja volt taknyos.

Pulsatilla 15 ch mellett nem volt eldugulva az orra.

2014. nov. 12. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
lányom is ennyi idős.Vele simán meg lehetett már beszélni hogy először kiszívjuk a kisbarátok orrát (plüssök, baba, stb.). Utána ő csinálta nekik, majd simán hagyta magának is. Most már ő kéri, hogy szívjuk ki az orrát. Próbáljátok meg ne ilyen tortúrává varázsolni, hanem játékká. Azt meg teljes mértékben nem értem, hogy hogy lehet ezt 15-20 percig csinálni. Valamit nagyon nem csináltok jól.
2014. nov. 12. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
ja, az meg szerintem nagyon gáz, ha ennyi váladéknál csak háromszor csináljátok.
2014. nov. 12. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
na, mi volt ma? sikerült javítani a helyzeten??? :)
2014. nov. 12. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!